Tüske fehérje szórás-védekezés, oltás kivezetés


Tüske fehérje

 Tisztelt Doktor Úr! Személyes időpont kérést is tervezek de előtte,- érdeklődöm, tudsz-e segíteni. Körülöttem egyre több a beoltott ember, veszélyes lehet a tüske fehérje szórásuk? Ha igen, akkor miként lehet védekezni ez ellen? Most ismerkedtem meg valakivel, kiderült, hogy Szputnyik oltást kapott. Felejtsem el a testi kapcsolatot vele? Van módszered a lötty kivezetésére?

(Szeretettel szoktam Rád gondolni, amikor Budapestről Szülővárosomba  tartok, mert Előszállást is érintem. Nagyszerű hely, ahol születtél, ezúttal is hála és köszönet az egész munkásságodért, amit évek óta követek!!!)

A választ előre is megköszönöm,

üdvözlettel:

Ágnes


Válasz


Kedves Ágnes!

A tüskefehérje szórás ellen legjobb védekezés az ezüst kolloid. Mindíg legyen otthon és legyen 2 decis és legyen egy decis pumpás üveggel is. A pumpás üveg mindíg legyen nálad és azzal fertőtlenítsed rápermetezésel a kezedet, arcodat, vagy bármelyik testrészedet. Belsőleg is vehetsz be néha 3-5 centiliternyit, amit 10-15 percig zubogtani kell a szájban, majd kiköpni. Ha véletlenül lenyelted, akkor kér óra múlva üres gyomorra, vegyél be 2 kapszula ProbFlora-t.

Szedjél D3 vitaminból napi 4x2000 NE dózist, melyet étkezéskor kell bevenni, vagy enni egy falatot, ha bevetted. A munkaeszközeidet, a közös fogantyúkat is be lehet permetezni ezüst kolloiddal. Csak azok a kolloidok a jók, amelyek desztvízzel és színezüsttel készültek. Ilyen az ÉDEN cég kolloidja, meg az enyém, de az ÉDEN-é erősebb, de még az nem toxikus.

A vizsgálatok szerint a Szputnyiknak 100 %-os a hatékonysága, tehát attól biztonságban vagy, de neki is javasolnám a kolloiddal való napi 1x-i zubogtatást. Szedjetek mind a ketten reggel a felkeléstől számítottan este 6-ig legalább 10 db C-1000-est és 10 db BioFlavone C-.t is egyenlő időközönként bevéve (pl. másfél vagy két óránként). Védekezzetek az elektroszmog minden fajtájával szemben. Ehhez segítséget a www.bioactive-technology.de oldalról kaphatsz. A termékeiket (EMF harmonizáló, ház-harmonizáló,) én is forgalmazom. Vegyél a neten keresztül atlantiszi gyűrűt, amely a tenyér oldalon nyitott, azaz nem ér össze.

Ha hozzám szeretnél bejelentkezni, akkor a 06-27-532-875-ön megteheted hétköznaponként 8 és 16 óra között. Vasárnap délután szoktam rendelni a Vitamin Stationnál (Göd. Kincsem u.2.).

Remélem tudtam segíteni.

Üdvözlettel: László

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Petefészek ciszta
2024-04-21 12:49:46

Petefészek ciszta
2024-04-21 08:59:55

Vetélés
2024-04-20 23:05:53

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat