Melatonin


Melatonin

T. Doktor Úr!

Amerikai gyártmányú melatonint kezdtem szedni az alvásproblémámra, de még nagyobb alvászavart okozott. a biomelatonin jobb lehet, vagy az arra érzékenyeknek az is alvászavart okoz?


Válasz


Kedves Lili!

Nem mindegy, hogy a melatonint mikor és hogyan veszi be! Közvetlenül a lefekvéskor kell bevenni a szájába és ott elszopogatni, mert így nem jut a gyomorba, hanem közvetlenül a száj nyálkahártyáján szívódik fel és nem vált ki allergiás reakciót. Ha nem bízik meg a Melatonint előállító országban, gyártóban, akkor szerezzen be bio melatonint és azt is lefekvéskor elszopogatva fogyassza el. Kérem méresse fel az ágyát, mert ha elektroszmogban fekszik, akkor az önmagában is okozhat alvás zavart! A melatonin dózisa is számít. Ha Nap-nyugta után két és fél óránként számít egy-egy 3 mg-os Melatonint, akkor ha 5 órával Nap-nyugta után fekszik le, egyszerre 2 db 3 mg-os Metonint kell elszopogatnia. Még az is okozhat alvás zavart, ha nem úgy szopogatja el, hanem amikor lefekszik van némi táplálék a gyomrában és a bevétel után jóval később kerül csak ez miatt felszívódásra és ez rontja a hatását.

Remélem tudtam segíteni.

Üdvözlettel: László

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Petefészek ciszta
2024-04-21 12:49:46

Petefészek ciszta
2024-04-21 08:59:55

Vetélés
2024-04-20 23:05:53

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat