Reflux


Reflux - (kevés gyomorsav?)

Kedves László!

Harmadik hónapja vannak refluxos tüneteim, amire a ho. Quamatelt  és Cerucalt írt fel. Egy darabig szedtem, de nem használ, így most nem szedem. Hamarosan megyek gastoenterológiára. A tünetek gyomorfájdalommal, torokszorítással, folyamatos savas ízzel a szájban kezdődtek. Jelenleg azt érzem, hogy gyomortól - torokig mintha "liftezne valami" és savas íz is megmaradt , habár nem olyan intenzív, valamint néha mintha enyhe égő érzés lenne a nyelőcsövemben. Nagyon sokat utánaolvastam a problémának és olyan  állítás is akad, miszerint épp a kevés gyomorsav okozza a refluxot (nyilván nem minden esetben). Mivel nem volt javulás  úgy döntöttem, hogy "kezembe veszem az irányítást" . Mivel van némi túlsúlyom, diétába kezdtem és  glutén és majdnem tejmentesen étkezem,  valamint a cukor fogyasztást is visszafogtam, inkább eritritet használok ritkán. Még eszem húst, de nem sokat.  AB rh+ a vércsoportom és a tavaly év végi laborlelet szerint az Ön előadásai alapján úgy vélem, hogy a Na, K egyensúlyom sem kielégítő (Na: 141 , K. 4,9) Már vettem tisztasót, és  szeptemberben a víztiszítót is megveszem. Jelenleg nem mozgok  (tavaly édesapám halála után igen mélyre kerültem lelkileg), akkor hagytam abba a tornát is és sajnos ez év tavaszáig Xanaxot szedtem.) Sikerül letennem, aztán jött ez a probléma. Magas vérnyomással is kezelnek. A bal mellékvesémet 6 éve eltávolították adenoma miatt. Azóta nincsenek olyan borzasztó vérnyomáskiugrásaim, de néha azért felmegy kb. 160-170/100 környékére. Erre Normodipint szedek. Komolyabb betegségem nem volt ezen kívül. A gyomrommal már hat éve a műtét után is vizsgáltak, de akkor nem találtak semmit, aztán az szépen elmúlt. És van egy epekövem kb. 1 cm-es az UH szerint , valamint van egy miomám is. Ezek eddig komoly gondot nem okoztak.  Hallgattam  előadásában   ajánlotta a probflórát , ami gondolom nekem sem ártana. A vércsoport szerinti diétával ismerkedem, szerintem nem lesz nehéz betartani...

Kérdésem az, hogy mit tehetek még annak érdekében , hogy a refluxos tüneteim elmúljanak?

Előre is hálásan köszönöm válaszát! 
Üdvözlettel: Mariann


Válasz


Kedves Mariann!

Jól hallotta, mert sok refluxosnak nincs is savtúltengése, hanem inkább savhiánya van! A gyomorsav HCL, amelyhez a szervezet a Cl-t az NaCl-től veszi el. Önnek 142 mmol/l érték alatt van a vérének Na tartalma, s ez nálam hyponatrémiát jelent. A kálium szintje meg túl magas (4,2 –ig jó!!) mert vagy nem sóz eléggé, vagy túl sok magas kálium tartalmú ételeket eszik. Így ez összességében jelezheti is azt a problémáját, amit nekem leírt! Nem írta meg, hogy mennyi a vérének Cl értéke? Ez mutatná meg igazából, hogy sok-e, vagy kevés a gyomorsava. Ha nincs ilyen érték megvizsgálva, akkor kérem, hogy csináltasson olyan újat, ahol ezt is megnézik. Az lenne a jó, ha 104 és 107 között lenne a Cl (klór) értéke. A tiszta sóval pedig az eddiginél jobban kellene sóznia az ételeit!

A magas kálium szint és az alacsony nátrium szint már okozhatja  magas vérnyomását, és egyéb veszélyeket is előidéz a szívműködésben, főleg ha nem szed elegendő Q10-et és L-Karnitint.

A túlsúlyához hozzájárul az is, hogy nem fogyaszt megfelelő mennyiségű krómtartalmú ételt, vagy táplálékkiegészítőt. A Vitamin Station Mega Chrom napi szedésével (1x1 étkezéskor) javulna a zsírégetése és még a vércsoportjának nem megfelelő zsírokat olajokat is el kellene hagyni az étrendjéből és csak a jó olajokat fogyassza, a zsírokat egyáltalán ne! Kerülje a pálma- és kókusz zsírokat, mert azok is ártanak!!! Csak olíva, szőlőmag, vagy rizs olajokkal süssön-főzzön!

Édesítésre inkább a steviát, és a xilitet javasolnám, esetleg a szőlőcukrot. Húst viszont egyáltalán nem szabadna fogyasztania, de tehéntejet és tehéntejterméket, valamint ezeket tartalmazó ételeket sem!!! Ezek is előidézhették az epekövét, meg a refluxos tüneteket.

Tessék minden reggel zellergumóból készíteni másfél deci zellerlevet, uborkából pedig másfél deci uborkalevet, sárgarépából pedig másfél deci sárgarépa levet. Ezt a három levet kérem összeönteni és összekeverni és ebből a kevert léből a napi három nagyobb étkezése előtt meg kell inni másfél decit. Egy hét alatt el fogja hajtani az epeköveket!!

A maradék mellékveséjét megerősítheti és a miómáját eltüntetheti, ha napi 80 szem Goji bogyót (Líciumnak is nevezik) megeszik étkezés előtt, vagy két étkezés közötti félidőben. A másik 80 szemet pedig le kell forráznia másfél deci forró desztillált vízzel és ha lehűlt, akkor étkezés előtt meg kell enni az áztatott bogyókat és meg is kell inni a levét. Nagyon fontos lenne a desztillált víz ivás, vagy a nem vissza ásványi anyagozott, fordított ozmózisos eljárással tisztított víz (ro-víznek is hívják) fogyasztásra, étkezésre, italok és ételek készítésére.

 A ProbFlora-t napi szinten, élete végéig úgy kellene fogyasztania, hogy minden reggel, a reggeli előtt fél órával be kellene vennie egyszerre két kapszulát, kb másfél deci tiszta vízzel!. Én csak 36. éve szedem napi szinten ezt a mennyiséget a pro-és prebiotikumokból (én is ProbFlora-t szedek amióta megjelent a forgalomban. Ez a ProbFlora szedés átlagban mindenkinél 70 %-al erősíti az immunrendszert és így az jobban tudja védeni a szervezetet a fertőzésektől, s esetleges betegségek, sérülések  esetén pedig javítja a gyógyulást és az erőnlétet!

Ne csak ismerkedjen a vércsoport szerinti táplálkozással ( nem diéta!!!), hanem alkalmazza is minden táplálkozásánál, mert ezáltal további immunrendszer erősödést fog tapasztalni. Szervezetünk számára a legjobb „üzemanyag” a vércsoport szerinti vegetáriánus táplálkozás vegetáriánusan, gluténmentesen, laktózmentesen, helyes ételtársítással és a helyes étkezési sorrend betartásával. Ha így élne, nem lenne túlsúlya!!!!!

Remélem tudtam segíteni. Ha pontos diagnózist és pontos terápiát szeretne, akkor kérem, hogy jelentkezzen be hozzám konzultációra a 06-27-350-204-es telefonon és hozza el az eddigi leleteit és vérképeit is.

 

Üdvözlettel: ’Dr.Weixl-Várhegyi László

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Lipomax cseppek
2024-04-05 14:12:11

A só ugye tisztítja a szoba levegőjét? Nekem van minden ...
2024-04-03 22:11:11

Epekövek 0,5cm - 2 cm méretűek.
2024-03-17 19:39:37

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat