édességfüggőség


édességfüggőség

 Tisztelt Szakértő! Kérdésem egyszerű, édességfüggő vagyok. Képes vagyok napokig \"normális\" étel nélkül létezni viszont édességből bármennyit meg tudok enni. Nem tudok ellenállni, képes vagyok lemondani a kenyérről, a zsíros ételekről bármikor de az édességről nem. Lehet, hogy valami nyomelem, vitamin hiányzik a szervezetemből és ez okozza mindezt? Milyen terméket ajánlana, hogy ne kívánjam ilyen mértékben az édességet? Köszönettel: Melus

 


Válasz


Tisztelt Melus!

Nem írta a korát, de ha Ön édességfüggő, akkor hamarosan inzulinfüggő is lehet! A cukorbetegség pedig nagyon szigorú diétát kényszerítene Önre, élete végéig. Ráadásul jelentkeznének a cukorbetegség másodlagos tünetei is, amely súlyos érrendszeri zavarokat jelent. Ez pedig azt jelenti, hogy előbb utóbb tolószékbe kerülne, mert ez a folyamata ennek az édességfüggőségnek! Persze lenne előnye is, mivel használhatná ingyenesen a rokkantaknak fenntartott parkolókat. Ha pedig műlábat kapna, akkor az is jó annyiból, hogy az nem zsibbad, meg mezítláb lehet vele diót törni…!
Szóval, az édességfüggőség is ugyanolyan káros szenvedély, mint más függőség, úgymint az alkohol, a drog, vagy a dohányzás. Pszichés zavarok idézik elő. Aki édességfüggő, annak szeretethiánya van!!! Nem tud szeretet adni, ugyanakkor elvárná, hogy kapjon. Ezek az önértékelési zavarok adódhatnak pl. nevelési problémákból, de adódhatnak az agyműködés zavaraiból is, amely abból áll, hogy az agya nem kapja meg, az agyműködéshez szükséges tápanyagokat.
A laptopja sem működik megfelelően, ha lemerülőben van benne az akkumulátor!! Az agynak a tápanyagai, az Omega-3, a B-vitamin complexek, az E-vitamin, C-vitamin, szelén, cink, jód, stb. Magyaroszágon azért a legmagasabb az öngyilkosságok száma, és magas a depressziósok aránya, mivel Omega-3 hiányos az emberek étrendje.

A magyaros ételek egyáltalán nem tartalmaznak Omega-3-at. Az étkezési kultúránkban nem terjedt el az Omega-3-at tartalmazó olajok mindennapi használata. Ha nem viszünk be mindennap Omega-3 zsírsavakat, akkor felborul a szervezetben az Omega-6 és az Omega-3 zsírsavak aránya

A helyes arány: 6 egység Omega-6-ra 1 egység Omega-3-nak kellene jutnia. Sajnos nemhogy a 6:1 arányban nincs meg az ételekben az Omega-3, de még a 100:1 arányban sem. A hal olajokban, főképpen a csukamájolajban, a tőkehalmáj krémben közvetlenül van az Omega-3. Magyar halakban nincs Omega-3 zsírsav, kivéve a behonosított növényevő halat, a busát.

A busa húsa kiváló Omega-3 forrás. Aki nem akar bajlódni a busával, az megveheti Busa-cseppek formájában az Omega-3-at tartalmazó Busa-cseppeket, melyet naponta, az Omega-6 bevitel 6:1 arányában kell fogyasztania. Az Omega-3 közvetlenül tartalmazza az eikozapentaén savat (EPA) és a dokozahexaén savat (DHA), mely savak az agy anyagai is.

Tehát az agy akkor működik jól, akkor irányítja jól az immunrendszert, kiválasztó-rendszert, idegrendszert, méregtelenítő folyamatokat, öngyógyító folyamatokat, gondolkodást, beleértve a pozitív gondolkodást is, vagyis az egész testünket, egész szervezetünket, ha naponta elegendő mennyiségű Omega-3 zsírsav jut be a szervezetbe.

Vegetáriánusoknak, akik nem esznek halat, alfa-linolénsavat tartalmazó olajokat kell a vércsoportjuknak megfelelően fogyasztaniuk. Az alfa-linolénsav egy többszörösen telítetlen zsírsav-fajta, melyből az emésztés során egy Delta-5-deszaturáz enzim közrehatása révén átalakul Omega-3 zsírsavvá, azaz EPA és DHA lesz belőle, mely nagyon fontos a jó agyműködéshez.

Ezeket esszenciális zsírsavaknak is nevezzük. Vigyázat! Nem minden esszenciális zsírsav Omega-3, vagy alfa-linolénsav! Vegetáriánusok, ha nem a vércsoportjuknak megfelelő ételeket fogyasztják, sok főtt ételt esznek, vagy ha helytelenül társítják az ételeket, előfordulhat, hogy emésztési zavaraik lesznek, akkor nem termelődik

Delta-5-deszaturáz enzim a szervezetükben, s így az alfa-linolénsav nem alakul át EPA-vá és DHA-vá. A nem vegetáriánusok, ha emésztési zavaraik vannak, vagy emésztőszervi-, illetve bélgyulladásuk van, nem tudják átalakítani az alfa-linolénsavat. Természetesen nekik is vércsoport szerint kell táplálkozniuk, és nekik is helyesen kell társítaniuk az ételeiket, s ők sem fogyaszthatnak sok főtt ételt.

A hüvelyesek és a gabonafélék főzésén, hőkezelésén kívül a többi ételféleségeket nyersen, vagy korszerű főzőedényekben kíméletesen párolva kellene fogyasztani. A mikrohullámú sütő nem korszerű főzőeszköz, mert degenerálja az élelmiszerek sejtjeit, s degenerált sejthalmazú élelmiszerekkel nem lehet egészségesen táplálkozni.

A bioterrorista berendezés

A mikrohullámú sütő egy bioterrorista berendezés, amely alkalmas arra, hogy folyamatosan megbetegítse a mikróban sütött-főzött, melegített ételeket fogyasztó embereket, s hozzájárul idő előtti halálukhoz, mert úgy gyengíti le az immunrendszert, hogy senki nem gondol arra, hogy a mikrohullámú sütő a ludas az egészség leromlásáért.

A mikrosütő működésekor 2450 MHz frekvenciájú sugárzás mérhető a sütő 20 méteres körzetében, amely súlyosan károsítja az élő sejteket, különösen az agyat és a szem üvegtestjét, valamint a fejlődő szervezetű gyermekeket.

A pacemakert viselő betegek a mikrosütő 8 méteres körzetében összeesnek a bekapcsolás utáni másodpercekben, hiába állítják a prospektusok, hogy a mikrosütő sugárzása le van szigetelve. A mikrosütő tönkreteszi az Omega-3 zsírsavakat, s az alfa-linolénsavat is, tehát hiába hisszük, hogy elegendő Omega-3 bevitelünk van, ha egyszer azt a mikróval tönkretettük!

A növényi olajok közül a lenmagolaj 54 %-ban tartalmaz Omega-3-at, s ez az olaj minden vércsoportú embernek fogyasztható.

Lehet kapni szagtalanított lenolajat is, az élvezhető ízű. A nem szagtalanított lenolajat fűszerezni kell (fokhagyma, oreganó, stb.) és akkor finom. A tökmagolaj csak 15 %-ban tartalmaz Omega-3-at. Ez az olaj igen finom, csak többet kell belőle enni, hogy meglegyen az Omega-3 napi bevitele. Sajnos a B és az AB vércsoportúak nem fogyaszthatják a tökmagolajat, mert agglutinációt okoz a keringésben náluk. A szójaolaj, különösen a nemes szója szűzolaj minden vércsoportnak fogyasztható.

Ennek Omega-3 tartalma 11 %. Sajnos ebből is többet kell fogyasztani, ha nem keverjük lenolajjal. A dióolaj is fogyasztható minden vércsoport számára, s 5 % Omega-3 tartalma van. Ez nagyon finom olaj, ritkán és kevés helyen lehet hozzájutni, viszont nagyon ízletessé teszi a többi olajokat, ha összekeverjük vele. Sajnos eléggé drága.

Szóval fogyasszunk mindennap halolajat, csukamájolajat, vagy tőkehal-májkrémet, vagy a fenti olajokból annyit, hogy a bevitt Omega-3 aránya jó legyen a többihez, különösen az Omega-6-hoz képest.

Az olivaolaj is jó minden vércsoportnak, de főleg Omega-9-et tartalmaz, Omega-3-at nem! A napraforgó olaj csak az A vércsoport által fogyasztható és abban sincs Omega-3, csak Omega-6, az viszont 66 %-ban.. Ezekből az arányokból is látszik, hogy mennyi Omega-3-at kellene fogyasztanunk, hogy meglegyen a 6:1 arány! A vegetáriánusoknak csak az előzőekben említett Omega-3-at tartalmazó olajakat szabad fogyasztaniuk.

Hogyan fogyasszuk az Omega zsírsavakat?

Sokan az olajfogyasztást úgy képzelik el, hogy azt kanalazni, vagy inni kell. Ez szegényes fantáziára vall. Az Omega-3 főzéskor károsodik, tehát, csak a hidegen sajtolt formában alkalmas a bevitelre.

Én a vércsoportomnak megfelelő olajokat (lenolaj, tökmagolaj, szójaolaj, szőlőmag-olaj, szezámolaj, olíva extra szűzolaj, esetenként dióolaj, feketeribiszke-magolaj, mandulaolaj, paprikamag-olaj, petrezselyemmag-olaj, kapormag-olaj stb.) megfelelő arányban összekeverem és ebből a keverék-olajból, teszek a gyümölcsturmixomba 1-2 evőkanállal, vagy ezzel kenem meg a kenyeremet. Minden kiszedett főtt ételbe is szoktam tenni, pl. levesbe, tésztára, főzelékbe, babpörköltbe, stb. Naponta 5-6 evőkanál hidegen sajtolt olajat fogyasztok, úgy, hogy meglegyen a megfelelő Omega-3 bevitelem. Olaj a szájban, béke a májban! Ez régóta szlogen a táplálkozással foglalkozó természetgyógyászoknál. Jómagam is Ferencsik Istvántól tanultam.

Most pedig lássuk milyen betegségeket, milyen tüneteket okoz az Omega-3 zsírsavak (olajok) hiánya:

-Agresszivitás, agy-megbetegedések, agyi zavarok, allergiák, Alzheimer-kór, angina, angina pectoris, arcbőr elhalás, arcbőr kivörösödés, asztma, autoimmun rendellenességek.

-Bél-gyulladás (krónikus), bőr-elhalás, bőr-hámlás, bőr kivörösödés, bőr-pikkelyesség, bőrrepedezések (kézen, lábon), bőr-szárazság, bursitis (nyálkatömlő-gyulladás), bőr-törékenység (üvegbőr).

-Colitis (fekélyes), Chron-betegség, cukorbetegség.

-Csontritkulás.

-Dementia (elbutulás), depresszió, discoid lupus (bőrelhalás, bőrvörösség), düh.

-Elhízás, ellenségesség, ekcéma, elmebaj, erek rugalmatlansága, erőszakos viselkedés, érfal gyulladás, érzékeny belek szindróma, étvágy szabályozatlanság.

-Fázékonyság, fázósság, fejfájás (migrénes), fekélyes colitis (bélgyulladás), felsőtesti bőr elhalása, vörössége, feszültség (idegi), figyelemhiányos hiperaktivitás, fagyás.

- Gyulladások (általában mindenfajta gyulladásos megbetegedésre igaz).

-Haj újranövés elégtelensége (hajhullás, kopaszodás, hajritkulás stb.), hajvonal-menti ekcéma, hámló vörösfoltos ekcéma az arcon, az orr környékén, hidegben fokozott fázósság, hideg végtagok, hőhullámok (menopauza után), hüvelyfal szárazság, hüvelyfali fájdalom, túlérzékenység a szexuális együttlét során.

-Immunglobulis A, IgA-nephropatia, intelligencia-szint csökkenés, immunrendszer elégtelenség, immungyengeség, irritábilis colon ( érzékeny belek szindróma), izomgyulladás, izületi gyulladások.

-Jeges végtagok (Raynaud betegség)

-Keratosis follicularis (ďż˝libabőrďż˝ állandóan a combokon, fenéken faron), kéz ereinek rendellenes összehúzódása, korpásodás.

-Láb ereinek rendellenes összehúzódása, látásélesség-romlás, látóideg pusztulás, ďż˝libabőrďż˝ betegség, lupus (bőrfarkas).

-Magas vérnyomás, magzatkárosodás alkoholista anyánál, mellrák, menstruációs görcsök, migrénes fejfájások.

-Nephropatia (immunglobilis A)-vesebetegség, nyálkatömlő-gyulladás (bursitis), nyugtalanság.

-Orr- környéki ekcéma.

-Pikkelysömör, pre-menstruációs görcsök, prosztatarák.

-Raynaud-betegség (lásd s J betűnél), rák (a rákbetegség minden fajtája!), reakcióidő növekedés a vizuális jelekre, retina vérellátásának elégtelensége, reumatikus ízületi, sokízületi gyulladások.

-Sárgatest pusztulása a szemben, seborrheás dermatitisz, skizofrénia, szem belsejében túlnyomás (glaukóma-zöldhályog), szem hajszálereinek vérellátási elégtelensége, szemöldök-menti ekcéma, szenilitás, szélütés, szívkoszorúér betegség, szívritmus-zavar, szívroham, szőrtüsző-gyulladás.

-Tanulási problémák, testhőmérséklet szabályozás, tinnitus (zajok a fülben), túlsúlyos testalkat.

- Vaginális szárazság (hüvelyszárazság), fájdalom, túlérzékenység szexuális együttlét esetén, vastagbélrák, vesebetegség (immunglobilis A), végtagok hidegsége (Raynaud betegség), vérkeringés gyengesége, vérrögképződés, vérsűrűség túlzott mértéke.

-Zajok a fülben (tinnitus), zöldhályog.

Ez a felsorolás korántsem teljes, mivel az agyi funkciók Omega-3 hiányos zavarai miatt bármelyik agyi területnél rendellenes működést okozhatnak, s a betegség attól függ, hogy az agy mely része nem működik megfelelően.

Szervezetünkben az Omega-3 zsírsavak közreműködnek létfontosságú vegyi hírvivő anyagok, a prosztaglandinok előállításában is.

Vizsgálatok igazolják, hogy némely prosztaglandinok arra is képesek, hogy halomra pusztítsák az emlő-, tüdő- és prosztatarák-sejteket. Az Omega-3 zsíroknak a rákgyógyászatban így tehát potenciális klinikai hasznuk is van.

Az Omega-6 zsírsavak a szervezet bizonyos funkcióihoz elengedhetetlenek. Viszont a klinikai vizsgálatok azt igazolták, hogy ha az arányuk túl nagy az Omega-3 zsírsavakhoz képest, gyulladáskeltő prosztaglandinokat is létrehoznak, melyek elősegítik a rákos daganatok kialakulását és növekedését.

Miért fontos az Omega egyensúly?

Az Omega-3 zsírok (alfa-linolénsav) viszont az Omega-6 effajta hatását féken tartják. A rák elleni optimális ellenálló képességhez, már nem elég a 6:1 arány, hanem jóval több Omega-3-at, mint Omega-6-ot kell nap, mint nap bevinni a szervezetbe táplálék, vagy táplálék-kiegészítő formában. A magyarok étrendje sajnálatos módon, mint már az előzőekben említettem, igen szegény alfa-linolénsavban (Omega-3), gazdag viszont linolsavban (Omega-6), s ezért is ilyen rosszak az egészségügyi- és halálozási statisztikáink

Szinte valamennyi természetes zsírsav, így az Omega-3 is, az úgynevezett cisz-konfigurációban fordul elő, azaz a szénatomokon lévő hidrogénatomok a molekulának ugyanazon az oldalán találhatók. Ez olyan alakzat, amely illik a szervezetünk sejtjeihez, s így lehetővé teszik, hogy a zsírok kifejtsék speciális biológiai tevékenységüket.

Sajnos ezt a lényegi jelentőségű cisz-konfigurációt teszik tönkre a modern feldolgozó eljárások: a hevítés, a hidrogénezés, a fehérítés és a szagtalanítás. Ezáltal az egészséges cisz-konfiguráció átváltozik egészségkárosító transz-konfigurációra.

Az átalakítással a hidrogénatomok a zsírsavmolekula szembefekvő oldalán helyezkednek el, s ekkor a molekula kiegyenesedik. A transz-zsírok így a sejtmembránba kerülnek, áteresztővé teszik azt, miáltal a sejt anyagcseréje felbomlik és lehetővé válik a mérgezőanyagok behatolása. A sejtmembránokba épült transz-zsírok rendellenes sejtműködést okoznak, amely a szív- és érrendszeri, a rákos megbetegedésekben és a cukorbetegség, stb. kialakulásában is szerepet játszanak A margarin tehát akkor is egészségtelen lenne, ha tisztán Omega-3 zsírsavakból állna. Ennyit a margarin szívbarát voltáról!

A transz-zsírsavak tehát sajnos növelik a koleszterinszintet, akkor is, ha azok nem tartalmaznak koleszterint, mivel a máj koleszterin-termeléssel próbálja eltávolítani a mérgezőanyagként azonosított transz-zsírsavakat.
A másik anyag a B-Complex vitamin, amely vízben oldódó vitaminként naponta távozik a szervezetből a vizelettel. Mivel a mai táplálékok már nem tartalmaznak annyi B-vitamint, amennyire a szervezetnek szüksége van, ezért azt B-Complex vitamin formájában be kell vinni a szervezetbe. Nem elég csak egyfajta B-vitamint bevinni, mert akkor az nagyon felborítja a szervezet védekezőképsségét. A B1-től a B17-ig minden B-vitamin formációt kell tartalmaznia a B-Complex vitaminnak. A B-vitamint este kell a lefekvés előtt fél órával bevinni és akkor egész éjjel a szervezet minden sejtje számára elérhetőek az alkotó elemei, ugyanis éjjel nem járunk sűrűn vizelni és így éjjel sokáig a szervezetben marad. Az agynak szüksége lehet plusz B1-re is, s azt akkor együtt kell bevinni a B-Complex-el. A Legjobb B1, a Dr. Lenkei B1-e. A legjobb B-Complex a Cali Vita cégé, de jó a Sunlife-é is.

A C-vitamin is hiányzik a flavonoidokkal együtt. Erről kérem olvassa el a két válaszal előbbi válaszomban leírtakat.

A másik nagy hiány a szerves krómból van! Ezt mindenkinek szednie kellene ma Magyarországon. A Vitamin Sation cég Mega Chromium-jából napjában egy szem elég étkezés előtt a szervezetnek, ráadásul ez még a szénhidrát (édesség) éhséget is csökkenti.

Szükség van még számos elemre ( szelén, cink, jód, stb), de ezeket be tudja vinni a Vitamin Station EveryOne (3x1 étkezéskor) és a Calcium Active (1x1 étkezés elején) szedésével.

Jó lenne az is, ha a vércsoportja szerint táplálkozna! Ezzel kapcsolatban is talál válaszaimban útmutatásokat ( az előző válaszomban is!)

Jó lenne, ha nem a gyomra uralná az agyát, hanem fordítva lenne, azaz tudatosan táplálkozna! Ne legyen öntörvényű semmiben, az étkezésben sem, mert a szervezete előbb-utóbb benyújtja a számlát és akkor már késő lesz a bánat! Sajnos ma Magyaroszágon alig hal meg ember végelgyengülésben. A legtöbb ember magát öli meg, halálra eszi, vagy halálra issza magát!

Próbálja úgy szeretni saját magát, hogy az külső szemlélő számára nem tűnjön önzésnek! Viszont másokat úgy szeressen, hogy azok érezzék is az Ön szeretetét és úgy szeresse őket, hogy \"Szeretlek! Mi közöd hozzá?\" Ne várjon viszont szeretetet és a szeretettel kapcsolatban ne szabjon feltételeket!
A legtöbb ember azért tart kedvtelésű állatokat, főleg kutyákat és macskákat, mert azok akkor is szeretik a gazdájukat, ha azok beléjük rúgnak.
Az édes sütemények másik nagy problémája, hogy többnyire margarinnal készülnek! A margarin súlyosan veszélyezteti minden ember egészségét

Ezt az anyagot ma kaptam, és máris küldöm, mivel én is régóta mondom, hogy nem szabad semmilyen margarint enni, de olyan ételeket, édességeket sem, amelyek azzal készültek. Akkor sem szabad megbízni a margarinban, ha nincs rá írva semmi, meg akkor sem, ha az van ráírva, hogy nem tartalmaz transfetti acidot (TFA =transz zsírsav).
Mindössze azt kell megjegyezni, hogy mától számomra minden margarin és margarinnal készült étel TILOS!!!

Kérem tájékoztatni az ismerősöket és kérem tiltakozni, mindenütt, ahol margarint adnak az étkezdékben ( óvoda, bölcsőde, menza, kórház, vendéglő, cukrászda, stb)!!

Aki vércsoport szerint táplálkozik, az nem használ margarint. A kóser konyha sem használ margarint és a kóser éttermekben, kóser cukrászdákban sem margarinnal készülnek az ételek, édességek, stb.

Kérem olvassa el egy magyar orvos kutató margarinnal kapcsolatos anyagát:

„Margarin – a terminátor
Évente akár 30 000 keringési eredetű, idő előtti halált lehetne elkerülni, ha betiltanák Magyarországon az élelmiszeriparban gyártott transz-zsírokat.

A margarinok története
Az élelmiszeripar a II. világháború során kezdte növényi olajokból tömegesen gyártani a margarinokat, mert azok olcsóbbak voltak és jobban eltarthatók, mert nem avasodtak, mint a vaj, és szilárdabbak, jobban kenhetőek voltak, mint az étolaj. Később, a 70-es évektől, a koleszterinek és az érrendszeri betegségek közötti összefüggések felismerése után, az állati zsiradékok kiváltására, az „egészséges táplálkozás” jegyében ugrott meg, vált általánossá a fogyasztásuk. Az volt az elképzelés, hogy ha az állati eredetű zsírsavakat növényi eredetűekre cserélik, akkor azok fogyasztása csökkenti majd a keringési és érrendszeri betegségek előfordulását.
A telítetlen zsírsavak egy vagy több kettőskötést tartalmazó molekulák. A természetben főleg a cisz („szabályos”) konfigurációjuk fordul elő, a transz („szabálytalan”) konfiguráció szinte kizárólag az élelmiszeripar terméke.
A margarinokat hőkezeléssel és hidrogén hozzáadásával növényi olajokból állítják elő.
E hidrogénezés során melléktermékként keletkeznek transz-zsírsavak (trans fatty acid – TFA) is. A TFA-k legalább egy kettős kötésükben transz- (szabálytalan) helyzetben tartalmazzák a hidrogénatomokat. Ez megváltoztatatja a zsírsav szerkezetét. Aszerint, hogy a zsírsavlánc melyik szénatomján van szabálytalanul („transz” helyzetben) a hidrogén, igen sokféle TFA létezik, ezek mérgező hatása is eltérő.
Kis mennyiségben a természetben is előfordul TFA, de ezek veszélytelenek, sőt, hatásuk kedvező (International Journal of Epidemiology, 2008 Feb;37(1):173-82, American Journal of Clinical Nutrition, 2008;87:558-66.).
A mesterségesen előállított TFA-k többsége viszont súlyosan mérgező. Erről mára már számtalan, megdönthetetlen tudományos bizonyíték gyűlt össze.
A TFA-ban gazdag margarin szívinfarktust okoz
Az első közlemény, amely felvetette, hogy a szívinfarktus kockázata a TFA-t nagyobb mennyiségben fogyasztóknál megemelkedik, 1993-ban jelent meg (Lancet, 1993 Mar 6;341(8845):581-5). Az első publikáció eredményeit a későbbiek megerősítették, sőt még ijesztőbb adatokkal egészítették ki. Elfogadottá vált, hogy napi 5g TFA fogyasztása 25%-kal növeli meg a koszorúér-betegség kialakulásának a kockázatát.
Számomra akkor derült ki, hogy mekkora a baj, amikor 2006 áprilisában, a legrangosabb orvosi világlapban elolvastam a mára már sokat idézett közleményt. Ebben megmérték 20 ország, 43 gyorséttermében 2004-2005-ben vásárolt, azonos menüjében a TFA mennyiségét (New England Journal of Medicine, 2006;354,1650-1652). Az egyik meglepő információ az volt, hogy az azonos éttermi lánc, különböző városokban eladott menüjében sokszoros volt az eltérés. Így – nem számítva a dánokat, akik addigra már gyakorlatilag betiltották a TFA forgalmazását (Atherosclerosis Supplements, 2006 May;7(2):43-6.)

Természetesen, nem csak a gyorséttermek élelmiszerei tartalmaznak nagy mennyiségben TFA-t.
A TFA hatása a koleszterinre és az egyéb vérzsírokra
Mostanra egyértelmű, számos tanulmány bizonyította, hogy a bevitt TFA-val egyenes arányban csökken az érvédő hatású (HDL) koleszterinek mennyisége, és nő az érelmeszesedést okozó (LDL) koleszterin szintje. A TFA-k nemcsak emelik a kedvezőtlen koleszterinek mennyiségét, de elősegítik a koleszterinek sejtekbe történő beépülését. A koleszterinszint-növelő hatás 4-5szörös az állati zsiradékokhoz képest (Országos Élelmezéstudományi Intézet, http://efrira1.antsz.hu/portal/page?_pageid=240,93000&_dad=portal&_schema=PORTAL
A TFA emeli a vérzsírok (trigliceridek) mennyiségét. Mindezek növelik a keringési eredetű megbetegedés kockázatát, de a TFA kedvezőtlen hatása sokkal kifejezettebb, mint ami önmagában a vérzsírok változásából következne.
Általános gyulladáskeltő hatás.
Mostanra az is egyértelmű, hogy a TFA-bevitelnek közvetlen gyulladáskeltő hatása is van. Emeli a tumor-nekrózis faktor (TNF), interleukin 6 és C-reaktív protein (CRP) szintjét. Ezek vérszintjének emelkedése külön-külön, és az egyéb tényezőktől függetlenül is, erőteljesen növeli a keringési betegségek, mint a hirtelen szívhalál, az érelmeszesedés és a szívelégtelenség, valamint a cukorbetegség kialakulásának valószínűségét (New England Journal of Medicine, 2006;354:1601-13).

Érbelhártyát károsító hatás
Számos tanulmány bizonyítja, hogy az érbelhártyát is károsítja a TFA, csökkenti az erek rugalmasságát, ily módon is növeli az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát. (Arteriosclerosis, Thrombosis and Vascular Biology, 2001;21:1233-7).
Egyéb hatások
Amennyiben az energia-bevitel 2%-át TFA-val fedezték, a női meddőség 2,3-szorosára (tehát 130%-kal!) növekedett (American Journal of Clinical Nutrition, 2007 Jan;85(1):231-7.). Egyre valószínűbb, hogy a hasi elhízás kockázatát is növeli a TFA. (Circulation, 2007;115:2231-2246, és Progress in Lipid Research, 2008 Nov 7.). Úgy tűnik, hogy a TFA beépülve a vérsejtek falába, megváltoztatja azok felületi tulajdonságait, és így közvetlenül is növeli a trombózis-hajlamot (Nutrition in Clinical Practice, 2006; 21:505-512).
Mekkora a kockázat?
Az összkalória bevitelhez viszonyítva mai tudásunk szerint nincs egyetlen más élelmiszer sem, amely ilyen súlyosan növelné a keringési betegségek kockázatát. 10 ezer ember vizsgálata alapján bizonyították, hogy az összes kalória-bevitel TFA tartalmának 2%-os növelése 23%-kal növeli a keringési betegségek előfordulását. Elméletileg több százfajta TFA lehet, attól függően, hogy melyik szénatomon helyezkedik el a szabálytalan H-atom. Ezek toxikus hatása azonban nem egyforma. Van olyan köztük, ami önmagában megháromszorozza a hirtelen szívhalál előfordulását (Circulation, 2007 Apr 10;115(14):1858-65.).
Magyarországon a halálozás 2004-2006 között évente 131 000-135 000, ebből a keringési eredetű halálozás 66 000-70 000 között volt. Ezeknek is a fele, tehát kb. 35 000 a szívbetegségben meghaltak száma (KSH). Ez a halálozási ráta az Unió átlagának közel kétszerese.
A Magyar Nemzeti Szívalapítvány (http://www.mnsza.hu/elhizas_transz_zsir.htm) évente 1000-re becsüli a TFA fogyasztására visszavezethető szívhalál kockázatát. Saját bevallásuk szerint ez a szám jelentősen alulbecsült – és ez egyezik az én véleményemmel is. Az általuk megadott szám egy amerikai összefoglalón alapulhat, mely szerint az USA-ban 30 000-
100 000 halál írható a mesterségesen előállított, hidrogénezett olajok rovására (Nutrition in Clinical Practice, 2006; 21: 505-512.).
Megbízhatóbb számítások szerint, amennyiben a mesterségesen előállított TFA-t száműznénk az élelmiszereinkből, a keringési eredetű halálozás akár 22%-a megelőzhető lenne (New England Journal of Medicine, 2006;354:1601-13). Magyarországra vetítve ez az arány évi 15 000 élet idő előtti elvesztését (ha csak a szívhalált számítjuk, akkor ennek a felét) jelenti. Ezt a hihetetlen számot támasztja alá a dániai tapasztalat. Az élelmiszerek teljes zsírtartalmában a TFA mennyiségét 2%-ban maximálták, ezután 3 évvel 20%-kal csökkent a keringési megbetegedések száma (MTI/AP, 2006, október 17.)!
A legmegbízhatóbb adatokat eddig a Harvardon végzett kutatások szolgáltatták. Ők a vörösvérsejtekbe beépült TFA mennyiségét vizsgálták, ami sokkal pontosabban jelzi a TFA-bevitel mértékét. Eszerint a populáció legtöbb TFA-t fogyasztó negyedének a legkevesebbet fogyasztó negyedéhez viszonyított szívinfarktus-kockázata 3,3-szoros! (Circulation 2007 Apr 10;115(14):1858-65.). Az ő adataikból számolva, és Magyarországra vetítve a TFA fogyasztása legalább 15 000 idő előtti szívhalált és újabb 15 000 keringési eredetű halált okoz.
Szükséges-e további vizsgálat a TFA károsító hatásának bizonyítására?
Az orvostudományi kutatásokban a legmegbízhatóbbak az ún. kettős vak, placebo kontrollált vizsgálatok. Az ilyen vizsgálatban sem a vizsgáló, sem a vizsgált személy nem tudja, hogy valódi hatóanyagot, vagy azonos küllemű hatóanyagmentes placebót kap. Csak mikor az adatok összegyűltek, és a tanulmányt befejezik, illetve a statisztikai számítások is elkészültek, törik fel a kódokat, és akkor derül ki, hogy volt-e, és milyen hatása a vizsgált hatóanyagnak. Jelen esetben az egyik csoport TFA mentes kekszet kapna, a másik pedig, azonos küllemű, TFA-val dúsítottat. Így kapnánk a legpontosabb adatokat arra nézve, mekkora is a kockázat. A TFA egészségkárosító hatásáról azonban mára már oly sok adat gyűlt össze, hogy etikai okokból nem fogadható el egy ilyen kettős vak, hosszú távú követéses vizsgálat (American Heart Journal, 2008 Dec;156(6):1117-23, Current Atherosclerosis Reports, Volume 9, Number 6 / December, 2007).
A jelen helyzet itthon
Nyilatkozatokon kívül keveset tudunk.
Az Országos Élelmezéstudományi Intézetben (OÉTI) kétféle margarint vizsgáltak: az egyikben 0, a másikban 25% volt az össz-zsírtartalomra vetített TFA (márkaneveket nem hoztak nyilvánosságra). Volt olyan kakaós nápolyi szelet, amelynek egyetlen 30 grammos szeletében több mint 1 g TFA volt (Kertészné Lebovics Vera: Zsírok, olajok szerepe a táplálkozásban - OÉTI, 2008. május 6.) Becslések és OÉTI felmérések alapján itthon legalább napi 2-3 g TFA-t, szélsőséges esetben akár 25 grammot is fogyaszthatunk.
A Flóra margarin, amely a csomagoláson - nyilván önkéntesen - elhelyezett feliraton deklarálja, hogy TFA-mentes, a saját honlapján erre már nem hivatkozik, amikor a készítmény szívbarát jellegét hangsúlyozza, nyilván azért, mert akkor talán felmerülne a fogyasztóban a kérdés, mennyi TFA-t tartalmaz az általuk gyártott Delma, Ráma, vagy a többi margarin. Ezt nem lehet tudni. A (talán mára már elavult) tápanyagtáblázatban a „kockamargarinok” (Ráma, Liga, Venus) TFA tartalmát 8-20%-ban adják meg (Bíró Gy., Lindner K.: Tápanyagtáblázat, Medicina, 1995.) Az Unilever honlapja szerint „A jó minőségű margarinok transz-zsírsav-tartalma alacsony, a WHO által ajánlott 1 százalék alatti, zsírsavösszetételüknek köszönhetően a szív- és érrendszerre kifejezetten jó hatással vannak.”

(http://www.unilever.hu/ourcompany/newsandmedia/pressreleases/a-margarin-kontra-vaj.asp)
Kérdés, mi tekinthető jó minőségűnek, és honnan tudhatja a fogyasztó, hogy rossz vagy jó minőségű margarint vásárolt a boltban.
Az Unilever fent említett honlapján olvasható: „Az utóbbi két évtizedben egyre-másra jelentek meg hírek a legkülönbözőbb élelmiszerek, élelmiszer-alkotóelemek káros hatásairól, így került a céltáblára a tej, tejtermékek, teljes értékű gabonafélék, húsok, édesítőszerek, egyes gyümölcsök, zsiradékok, és most például a margarin. Az esetek túlnyomó részében ezeknek a – különben olvasmányos köntösbe bújtatott – híreszteléseknek semmiféle alapjuk nincs, a róluk írottak nem tartoznak a bizonyítékokkal alátámasztott orvostudományi állítások körébe.” Ezek a mondatok 2008. január 15-én kerültek fel a honlapra, és akkor már számtalan tudományos közlemény jelent meg, amely egyértelműen bizonyította a TFA káros hatásait, és nem kérdéses, hogy a margarinokban mérték a legmagasabb a TFA-tartalmat. Nem szép dolog a „tej, tejtermékek, teljes értékű gabonafélék, … egyes gyümölcsök,… és most például a margarin” káros élettani hatásait összemosni. Ha a TFA-ról szóló „híreszteléseknek semmi alapjuk nincs”, akkor minek kellett csökkenteni a margarinok TFA tartalmát? A kérdés csak az, hogy most mi a helyzet. Idézet megint csak az Unilever honlapjáról: „a magyar boltok polcain lévő, Unilever által forgalmazott margarinok transz-zsírsav-tartalma kevesebb, mint a WHO által ajánlott 1%”. Ezek szerint a 25%-os TFA-tartalmat nem az Unilever margarinjaiban mérte az OÉTI. Természetesen, nemcsak a „magyar boltok polcain lévő” margarinokat fogyasztjuk. A TFA szempontjából a magyar boltok polcain lévő margarinok lényegesen kisebb terhelést jelentenek, mint amit az ipar számára készült sütőzsiradékok okoznak. Ezek az ipari felhasználásra szánt zsiradékok a legtöbb élelmiszerünkben megjelennek. Nyilvánvaló, hogy azokból az országokból, ahol a TFA forgalmazását korlátozták, vagy korlátozni fogják, elindulnak a mérgező zsiradékok azon területekre, ahol ilyen korlátozásról nincsen szó. Nem okvetlenül margarin, hanem egyéb késztermékek (pl. keksz, ropi, felvágott, csipsz, pattogatott kukorica, sült krumpli és édességek) formájában.
A Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal honlapján (http://www.mebih.gov.hu /szakmaiinfo/tudomanyosinfo/taplalkozas/369/) egyetlen találatot kaptam transz-zsírra, az is az angliai testvérhivatal álláspontjával foglalkozik: „Az FSA testületi ülése továbbra sem javasolja az élelmiszerek transz-zsír tartalmának kötelező korlátozását, mivel az angol ipar magára vállalta a termékek transz-zsírszintjének csökkentését...” Érdekes állásfoglalás, félő, hogy idehaza is hasonló fog születni, ha nem vigyázunk!
Csak a margarinok veszélyesek?
Természetesen nemcsak a margarinok, hanem általában az élelmiszeriparban a sütéshez használt zsiradékok, és így valamennyi élelmiszerünk tartalmazhat TFA-t. Ránézésre vagy a címkék böngészése alapján nincs az a profi vásárló, aki meg tudná különböztetni a mérgező zsiradékokat tartalmazó élelmiszert az egészségestől. Nem tartalmaznak TFA-t a zsírmentes és a tiszta, komolyabb feldolgozástól mentes élelmiszerek (pl. cukor, liszt, étolaj). De számtalan édességben, kekszben, töltelékes süteményben, csipszben, felvágottban, péksüteményben és egyes tejtermékekben nagy mennyiségben lehet jelen. Szinte bizonyos, hogy a közélelmezés és az élelmiszer-futárszolgálatok termékei is jelentős mennyiségben tartalmaznak TFA-t.

A jelen helyzet a világban
New York Város Egészségügyi Főosztálya betiltotta, Dánia 2%-ban limitálta, Kanada nemrég korlátozta a TFA gyártását, importját és felhasználását. Ausztrália most készíti elő a TFA forgalmazását tiltó törvényt (Food Amendment (Trans Fatty Acids Eradication) Bill 2008http://parliament.nsw.gov.au/prod/parlment/hansart.nsf/V3Key/LC20081113035). Hollandia, Finnország és Norvégia kormányai - az élelmiszergyártókkal megegyezve - a TFA-szintet jelentősen csökkentették.
Miért ragaszkodik az ipar a TFA előállításához?
A TFA egészségkárosító hatása jóval felülmúlja az élelmiszerek növényvédőszer-maradékából adódó káros hatásokat, pedig ez utóbbi a közgondolkodásban sokkal nagyobb figyelmet kap. Túl ezen, a TFA-nak semmiféle kedvező hatása nincs, leszámítva, hogy az ipari élelmiszergyártás során néhány (könnyen helyettesíthető) előnnyel bír. Az ipar átállása nyilván nincs ingyen, de az átállás után nincs jelentős költségnövekedés, és az élelmiszerek élvezeti értékében sem következett be kedvezőtlen változás, amint azt a dán példa is mutatja. A válasz egyszerűnek látszik: egy kiépített technológiát kellene lecserélni, és a már legyártott zsiradékot eladni. Amennyiben a világ minden országában egyszerre tiltanák meg a TFA forgalmazását, elképesztő mennyiségű ipari hulladékot kellene tetemes pénzért megsemmisíteni. Ha velünk etetik fel, még fizetünk is érte…
Mi a megoldás?
Sokan gondolják, hogy elegendő lenne, ha az élelmiszereken feltüntetnék a TFA-tartalmat. „Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és a Nemzeti Szívalapítvány arra szólította fel a kormányt, hogy alkosson kötelező szabályozást az élelmiszerek olyan címkézésére, amely tartalmazza az élelmiszeripari termékek legfőbb tápanyagainak (köztük a transz-zsíroknak is) részletes felsorolását, a pontos mennyiség és a napi ajánlott bevitel értékével együtt. Arra kérték a TÉT Platformot, hogy dolgozza ki javaslatát az élelmiszerek címkézésére, a legfőbb tápanyagok (így a transz-zsírok) közérthető mennyiségi feltüntetésére, továbbá az ajánlott napi beviteli értékre” (Budapest, 2007. május 4. - MTI). A címkézés azonban csak a tudatos vásárlók szokásait módosítaná, és az olcsóbb élelmiszerekbe kerülne át a méreg, ahogy azt a kanadai példa is mutatja (Public Health Nutrition, 2008 Nov 6:1-6). Így az amúgy is nagyobb kockázatú, szegényebb néprétegek halálozását növelnénk. Elég gusztustalan megoldás lenne… Túl ezen, a gyermek-, és általában a közélelmezésben sem hozna változást a TFA-tartalom feltüntetése. Az éttermekben, menzákon, pékségekben, cukrászdákban sem lenne könnyű dolgunk, amennyiben az egyes készítmények összetevőit kellene tanulmányoznunk.
Mivel a TFA-fogyasztás kedvezőtlen hatásai a napi kalória-bevitel 1%-át meghaladva már mutatkoznak, csak a TFA teljes vagy csaknem teljes kivonása fogadható el (British Medical Journal, 2006;332:931).
Lássuk erről a PAHO/WHO (Panamerican Health Organization/World Health Organization) ajánlásait (2007. április 26-27):
1. Be kell szüntetni az iparilag előállított TFA élelmiszerekben történő felhasználását.
2. El kell ismerni, hogy az élelmiszeripar önkéntesen csökkenti egyes termékekben a TFA mennyiségét, de ez nem elég, törvényi szabályozásra van szükség, ami a társadalom minden rétege számára egyaránt kedvező eredményt hoz.
3. A növényi olajokban és margarinokban a teljes zsiradék 2%-a, az egyéb élelmiszerek összes zsírtartalmára 5% lehet a maximális TFA arány. Az élelmiszereken, beleértve az éttermekben és gyermekélelmezési szolgáltatókon át forgalmazott ételeket is, fel kell tüntetni a TFA mennyiségét és az összes zsiradék összetételét.
4. Bár az egyes javasolt tennivalók még további finomításra szorulnak, de a TFA kivonását ettől függetlenül haladéktalanul végre kell hajtani.

Nyilvánvaló, hogyha Magyarországon nem lesz rövid időn belül teljes törvényi tiltás, előbb-utóbb odajutunk, hogy a világ összes megtermelt TFA-ja a hazai lakosság szervezetében fog lerakódni, hiszen lassan mindenütt korlátozni fogják a TFA forgalmazását.
Dániában 2 év börtönnel és pénzbüntetéssel sújtható, aki megszegi a TFA előállítását és forgalmazását tiltó törvényt. (Executive Order No. 160 of 11 March 2003 on the Content of Trans Fatty Acids in Oils and Fats etc - http://www.tfx.org.uk/page116.html. Nálunk nincs semmilyen, a TFA forgalmazását szabályozó rendelkezés. Mégis, van olyan törvény, aminek alapján ma is büntethető az, aki TFA-t gyárt, tárol vagy forgalmaz: Btk, 1978. IV. tv. 279. § (1) Aki forgalomba hozatal céljából olyan közfogyasztási cikket készít vagy tart, amely az egészségre ártalmas, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (2) Aki ártalmas közfogyasztási cikket forgalomba hoz, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.(3) Aki a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanul követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
Nem találtam azonban olyan paragrafust, amely a miniszterek, a törvénykezésben résztvevők, az élelmiszerbiztonsággal és egészségvédelemmel foglalkozó vezetők bűnös mulasztását szankcionálná. Évente 15 000-30 000 honfitársunk idő előtti halála szárad a lelkükön...
Dr. Lakos András
Az orvostudomány kandidátusa


Ez pedig egy másik magyar orvos írta a margarinról:

Legutóbb Szalánkon dr. Litsek Ákos megdöbbentõ elõadást tartott a helyes
táplálkozással kapcsolatban, ezen belül is a margarinok fogyasztásáról. Az
elhangzottak annyira új és más megvilágításba helyezik a témát, hogy úgy
gondoltuk, érdemes egy cikkben is felhívni ezekre az ismeretekre a
figyelmet. A folytatásban errõl olvashatnak.

A szívbarát margarin

A koleszterinnel kapcsolatos általános tévismeretet a margarin gyárosok
használták ki hatalmas piacok teremtésére azzal, hogy a margarin sokkal
egészségesebb, mint a vaj, mert az nem tartalmaz koleszterint.

Mindenek elõtt is a koleszterin nem egy ártalmas anyag, hanem az
anyagcserének egyik pillére, amely nélkül emberi élet nem létezhet.
Másodszor, az ételben elõforduló koleszterin nem tud a vérkeringésbe
belekerülni, mert azt kizárólag a máj szabályozza. A máj a vérkoleszterint
ártalmas anyagok leküzdésére emeli fel, ha azok a szervezetbe kerülnek.

Az irónia ott van, hogy jóllehet a margarin nem tartalmaz koleszterint, de
ha ez a szervezetbe kerül, a máj védekezés képen fel fogja emelni a vér
koleszterin tartalmát, tekintve, hogy a margarin egy ártalmas vegyi anyag.

Ahhoz, hogy a margarin mibenlétével tisztába kerüljünk, szükséges annak az
elõállításával megismerkedni.

A margarint a legolcsóbb olajból állítják elõ, tekintve, hogy abból a
szappanfõzéshez hasonlóan mindent kilúgozunk. Hátra marad egy
természetellenes anyag mely, elveszítette az elektromos töltését, és
Transfetti Acid néven ismeretes. Hogy megsûrûsödjön, és ne tudjon
megromlani, félig hidrogénezik, majd különbözõ vegyi ízesítõk és színesítõk
hozzáadásával a vajhoz hasonlóvá teszik. Így készül a margarin, ami végül is
egy élelmiszernek álcázott vegyi termék.

A margarin négy féle képen árt a szervezetnek:

1. Ahol az elektromos töltés nélküli margarin a szervezetbe kerül, ott
leállítja az anyagcserét, és pangást okoz, így a legkülönbözõbb szervi
problémák állhatnak elõ. Ekkor a máj védekezés képen felemeli a vér
koleszterin tartalmát, hogy azzal a margarin káros hatását csökkentse.

2. Mivel a margarinnak nincsen elektromos töltése, ha az a koszorú-érbe
kerül, azt az érfal visszalöki, mivel nem tudja felismerni és a margarin ott
helyben le fog rakodni.

3. A margarin felborítja a superhormonok egyensúlyát, ennek következtében a
Prostaglandin 2 és a Thromboxan 2 kerülnek túlsúlyba. Az elõbbi
érszûkületet, a másik pedig vércsomósodást fog elõidézni, ami elõrehaladott
érelmeszesedés esetén szívinfarktust okozhat. A margarin tehát nem annyira
szívbarát, mint ahogy azt hirdetik.

4. Végül még a margarin kémiai rákokozó is lehet, ha az immunrendszer le van
gyengülve 70% alá. Ezt Joanna Budwig Nobel díjas német biokémikus fedezte
fel a múlt század végén.

Meglehetõsen ironikus, hogy a margarint azzal hirdetik, hogy nem tartalmaz
koleszterint, aminek még akkor sem lenne jelentõsége, ha azzal a margarin
telítve lenne. A máj viszont védekezés képen fel fogja emelni a vér
koleszterin tartalmát, hogy a margarin káros hatásai ellen védekezzen.

Ha valaki a konyhában letenne a földre egy kis margarint, ahol egerek
vannak, csodálkozva fogja tapasztalni, hogy azok nem nyúlnak hozzá, mert
érzékelik, hogy az nem étel.


Felejtsük hát el a margarint, még ha az olcsóbb is mint a vaj, és
fogyasszunk vajat. Ezzel tartozunk az egészségüknek.

dr. Litsek Ákos

Legyen az nápolyi, keksz, cukrászsütemény, tartós sütemény, de még a sósperec is, egy a közös bennük: zsíradékként mindegyikben margarin van!!

Tehát Ön az édesség fogyasztásával rengeteg káros anyagot visz be a szervezetébe. Erős szervezete lehet, ha még nem betegedett meg!

Kérem táplálkozzon tudatosan! Ki szoktatta rá Önt az túlzott édesség fogyasztásra? Legtöbb szülőnek nincs ideje törődni a gyermekével és gyakran odalök neki egy-egy édességet, hogy azzal éreztesse vel, hogy mennyire szereti. A gyermek közben rászokik az édességre és már fiatal korban egy sor betegsége lesz miatta. Sajnos ma még nem tudatosult az emberekben, hogy a felelőtlen édességzabáltatás miatt nyomorékká teheti a gyermekeit!
Használjon édesítésre sztíviát (magyarul: jázminpakóca), xilitet, nyírfacukrot, glükózt, fruktózt, szőlőcukrot, glukonont, és mézet, de ne használjon mesterséges édesítőszereket ( szacharin, ciklamátok, aszpartam, aceszulfám K, stb) mert ezek még a cukornál is veszélyesebbek!!!

Ha édesség-éhsége van, akkor egyen gyümölcsöket, aszalt gyümölcsöket ( szilva, körte, alma, datolya, mazsola, sárgabarack, füge,stb.), de ezeket fogyasztás előtt ezüst kolloidos vízben áztassa legalább 10 percig, hogy a felületükre rárakódott gombákat elpusztítsa. Ezek a nem ártó cukrokat tartalmazó aszalványok sokkal egészségesebbek a többi édességtől. Cukros édességek közül egyedül a 70 % feletti kakaó tartalmú keserű (ét) csokoládékat ajánlom, de vegye figyelembe azok kalória értékeit!

Végezetül bemásoltam, egy ma kapott anyagot, melyet ismertem, de nem én szedtem így össze. Van a szövegben néhány hiba, de ezt nézze el, mert a lényeget így is ki tudja belőle hámozni és akkor rájön, hogy a legjobb, ha természetes ételeket fogyaszt!

Íme az anyag:
Ne ámítsuk magunkat! Aki reggelire \\\"kakaóitalt\\\" iszik, a laboratórium ízeit nyeli, aki eperjoghurtot kanalaz, fűrészport fal, aki bolti citromlevet tesz a teába, az a penészgomba váladékát kapja, bármennyire tiltakozik is. Az édeset idomított baktériumok köpik ki, a savanyú a mikroorganizmusok izzadmánya.

Érzékeinket (észrevétlenül) manipulálja egy világhatalommá szerveződött maffia, az ízipar, s laboratóriumokban előállított (titkos) aromákkal, ízfokozókkal megváltoztatja ízlelésünket. Veszélyben az ízlelés szabadsága, a kulináris önrendelkezés joga. Nem azt esszük, amit enni vélünk. Mert semmi sem az, aminek látszik.

Az eperaromát egy Holzmindenben székelő német aromagyár állítja elő ausztrál fűrészpor, alkohol, víz és néhány titkos összetevő keverékéből.

(A Föld teljes epertermése az \"eperből\" készült fagylaltok, joghurtok, desszertek mennyiségének egy százalékát sem fedezné!)

Egy amerikai konszern baktériumból kávétejszínt és krémsajtot varázsol, egy másik vörös áfonyából cseresznyét, ricinusolajból őszibarack-aromát. Az Athlon nevű cég (nem vicc: madártollból péksüteményt, a General Foods vízből, fehérjéből és gyanús zsiradékból szalonnát.

A Procter and Gamble nevű amerikai vállalat még a gyapotszálat (pamutot) is fogyaszthatóvá teszi: a növény rostjaiból kenyeret sütnek. Az ízek e szép új világában menthenthiol nevű vegyület a grépfrút, az acetyl-pyrolin egyik változata a ropogós kenyérhéj, filberton a mogyoróíz illúziójáért felel.

Mint a Mátrix című filmben. Nem eperjoghurtot eszünk, hanem vizet mesterséges illúziókkal. A szagok és ízek e virtuális valóságában már a füstölt sonka és lazac sem eredeti: napjainkban a húsgyárak folyékony füstöt, azaz műfüstöt használnak, amiben 30-90 másodperc alatt meg lehet „füstölni” a terméket. Ráadásul a vásárlókat mézédes hazugságokkal etetik.

A Danone Actimel \"szuperegészséges\" joghurtital egyszerre tartalmaz két (veszélyesnek tartott) édesítőszert, aszpartámot és -aceszulfámot is.
A csalafinta íztrükkök aztán megteszik a magukét, aki gyerekkorától hozzászokott a víz-, szén-dioxid-, karamell-, foszforsav-, citromsav-, nátriumbenzoát-, koffeintartalmú italhoz (ez a kólák összetétele), annak az igazi bodzaszörp ízetlen. Az élelmiszeripar tehát maszkírozza az ízeket, ha kell, korrigálja és retusálja őket (mint Sztálin környezetét a korabeli fotókon), hozzászoktat bennünket kémiai édesítőszerek, ízfokozók, sűrítőanyagok ízéhez, reklámokkal és aromákkal etet, ízfüggővé tesz.

Korunkban húszezer élelmiszeradalékot forgalmaznak köztük hétezer aromát. E titokzatos porocskák és folyadékok nélkül, melyek összetevőit (üzleti titokra hivatkozva) sokszor még az ételre allergiás gyerekek orvosainak sem árulják el, az élelmiszer-ipari termékek többsége élvezhetetlen és eladhatatlan lenne. *Az íz az ételek lelke.* Az igazi az ízeket befolyásolja, életünket manipulálja. Ráadásul az íz nem csak ízlés dolga. Az íz legfontosabb funkciója a táplálék ellenőrzése. Figyelmeztetés (lenne), hogy mit nem szabad megenni. Ha becsapják íz-lelésünket, elfeledtetik velünk az eredeti ízt, akkor tényleg bármit lenyelünk.

A leves hazudik - írja magyarul újfent megjelent nagyszerű amfletjében Hans Ulrich Grimm Kétezeregy Kiadó). De nemcsak a Knorr és a Maggi zacskós leves hazudik (a négy főre szóló adagban mindössze két gramm szárított marhahús található), hanem szinte minden.



A kenyér, a virsli (de az nagyon) a csecsemőtápszer. Érzékeinket manipulálják és átprogramozzák. Éppúgy, mint gondolatainkat. Egész életünket. Tavaly az Egyesült Államokban az asztalra került ételeknek már kilencvenhat(!) ázaléka ipari termék volt.

A Fast Food Nation (gyorsétterem-generáció) már nem ismeri az ételek eredeti összetevőit, életében soha nem szagolt vargányát. De hát végül is - mondja cinikusan az egyik aromagyár mérnöke - az élvezet fantázia dolga. Már akinek.

Eddig az anyag!

Remélem érzi, hogy mennyire nagy a baj! Remélem azt is érzi, hogy senkit sem hibáztathat, hogy Ön nem hajlandó természetes ételeket fogyasztani. Azt is kiolvashatja a válaszomból, hogy ma már nem lehet meglenni senkinek táplálék-kiegészítők nélkül, mert akkor teljesen felborul az íz- és más érzékelésük és csak a mesterséges ízeket érzik valódinak, a valódit meg rossznak, ehetetlennek.
Érdemes az egészségre költeni, mert megtérül!! Mi jobb: Ha fiatalon leszázalékolják és onnantól kezdve csak tengődik az életben, vagy odafigyel magára, az ételeire és nem sajnál költeni az egészségére, s akkor teljes életet élve mehet nyugdíjba és sokáig élvezheti is azt.

Tisztelettel: W-V.László

A Vitamin Station étrend-kiegészítőinek fogyasztása során kedvező élettani hatásokat tapasztalhatunk. Ezen termékek azonban nem gyógyszerek, nem szándékoznak betegségeket gyógyítani, vagy kezelni! Termékeink olyan étrend-kiegészítők, melyek nem helyettesítik a változatos, és kiegyensúlyozott táplálkozást! A honlapunkon található információk tájékoztató jellegűek, betegségével forduljon szakorvoshoz!   

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Epekövek 0,5cm - 2 cm méretűek.
2024-03-17 19:39:37

Magas kálium szint
2024-03-17 16:03:55

Mérő műszer
2024-03-16 14:06:34

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat