Parazita ellen


Parazita bélgiliszta vastagbél cérnagiliszta hashajtás fokhagyma

Üdvözlöm!

Érdeklődöm, milyen javasol cérnagiliszta fertőzés estén. Gyermek és felnőtt számára egyaránt.

Köszönettel, 

Rézi


Válasz


Kedves Rézi!

Először a cérnagiliszta felismerésével és a fertőzés megelőzéssel kezdeném, mivel inkább a megelőzéssel kell elsősorban foglalkozni, mint a gyógyítással. Ha nem szüntetjük meg életterünkben azokat a helyzeteket, amelyek révén fertőzést kaphatunk, akkor újra és újra vissza fogunk fertőződni. Szinte nincs is olyan ember, akik legalább egyszer ne lett volna cérnagilisztás.

A férgek kiirtása után nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy kerüljük az újrafertőződést. Amennyiben lehetséges, ki kell deríteni, hogy a beteg hol fertőződött meg vagy kitől kapta el a betegséget, és a fertőző forrást is kezelni kell.

  A cérnagiliszta, vagyis a hegyesfarkú bélgiliszta  (Enterobius vermicularis) valamennyi életszakaszát az emberben, de legalábbis az ember közelében tölti. A kifejlett példányok a bélrendszer utolsó harmadában, a vékony- és vastagbél, valamint nagy számban a vakbél nyálkahártyájában székelnek. 

Egyetlen milliméter széles, hengeres és hosszúkás, fehéres színű apróságok. Az alig 3-5 mm hosszú hímek, amint megtermékenyítették az akár egy 10-13 milliméteres hosszúságot is elérő nőstényt, nyomban elpusztulnak. A nőstény mindössze négy hónapot él, de ez idő alatt életképes peték ezreit hagyja hátra, melyek gyorsan elkezdik három lárvastádiummal kezdődő életüket. A lenyelt, vagy belélegzett petéből, alig hat óra múlva még a gyomorban vagy a vékonybélben bújik ki az első kicsi lárva, ami azután a vékonybélben telepszik meg. Két átalakulást és vedlést követően két-három hét múlva már kifejlett, ivarérett cérnagilisztává válik, ami még 1-3 hónapig él és gyengíti a szervezetünket!

A mai divat szerint, a lakásokban tartott állatoktól. A nem megfelelő higiéniát tartó hajléktalanoktól, migránsoktól, valamint a közterületről el nem takarított állati- és emberi ürülékektől sokan megfertőződnek. Egészségügyi intézményekbe, azok mosdóiban, a közlekedési eszközök fogantyúin, közforgalmú helyek kilincsein, ajtó fogantyúin, stb.. mindenütt ott lehetnek a szemmel nem látható peték.

Első teendő tehát a higiénia!!!. Ha nem tudunk ilyen helyek után megfelelő kéztisztítást és fertőtlenítést végen, akkor mindig legyen nálunk „higi” kéztörlő kendő, amellyel sterilizálni tudjuk kezünket. Óvakodjunk attól, hogy kedvenc állatain ne nyaldossák arcunkat, kezeinket.

Ha elkaptuk a fertőzést, akkor legcélszerűbb a napi bélmosás többszöri elvégzése lenne egy héten keresztül és így a cérnagiliszták mellett a bejutott petéktől is megszabadulhatunk, és így azok nem tudnak bennünk kifejlődni. Ha valaki nem szeretné a beleit kimosni, akkor elmehet egy Colon hidroterápiás béltisztításra kétszer egymásután, úgy, hogy a két gépi bélmosás között 2-3 nap teljen el. Bp-n a VII.ker Dohány utca 16-18. alatti, „Egészségsziget”-nél keresse meg dr.Hilf Klárát, aki a lehető legszakszerűbben, minden kellemetlenség nélkül elvégzi majd a Colon-hidroterápiát.

Jó lehet még a keserűsóval készített italokkal végrehajtott hashajtás is, de itt is ügyelni kell az adott testtömegre számított dózis meghatározására, melyre tanácsot kérhetnek bármelyik patikában is.

Nem javasolok gyógyszeres kezelést, ugyanis a cérnagiliszta is élőlény és az elpusztítására, kiürítésére adott gyógyszerek ártanak sajnos a gazdaszervezetnek és a hasznos bélbaktériumoknak is. A Cali Vita cég – www.calivita,hu- forgalmazza a féregirtó gyógynövény kivonatokat tartalmazó „Para Protex”-et, amelyből jó ha van otthon mindig tartalékban egy dobozzal. A fertőzés mértékétől függően kell adagolni a szedését, amely a hozzá adott használati utasításon fel van tüntetve. Gyermekeknek is adható, csak jóval kisebb dózisokban.

Javasolom még a ProbFlora,(www.vitaminstation.hu) vagy a ProbioBalance (www.calivita.hu) rendszeres és folyamatos fogyasztását. 12 éves korig csak napi 1x1 kell étkezés előtt fél órával, Ezen kor felett  viszont napi 1x2-őt kellene szedni folyamatosan egészen, amíg élünk! Jómagam nem vagyok beteg, sem fertőzött, de megelőzés céljából, immár 36. éve (1981-től!!) minden reggel, reggeli előtt fél órával, kevés folyadékkal (2-3 dcl) veszem be. Ez önmagában naponta 70-70 %-al erősíti a immunrendszert mindenkinél. Az erős immunrendszer ellen tud állni mindenféle fertőzéseknek, még a cérnagilisztáknak is.

Ki lehet még űzni sok nyers fokhagyma, medvehagyma, vöröshagyma, erős paprika, nyers torma, fogyasztásával salátának, köretnek, vagy csak úgy magában. Teák közül, desztvízzel készítve azokat és öt perc áztatás után leszűrve, víz helyett is lehet folyamatosan fogyasztani, naponta többször is, de csak étkezés előtt.

Ajánlom még a tiszta só állandó fogyasztását, gyermekeknek 0,5-1,5  dkg mennyiségben, ételekre szórva. Felnőtteknek testsúlytól függően ez 2,5 dkg-tól 3,5 dkg-ig terjedhet. Az ételekhez, különösen a salátákhoz, naponta elosztva legalább 5-10 evőkanálnyi hidegen sajtolt, vércsoportnak megfelelő olajokat javasolok tenni. s ezek közül is az olíva  extraszűz olaj, a kendermag olaj, a dióbél olaj, a szója olaj, és a szőlőmag olajak  keverékét javaslom és ehhez még egy teáskanálnyi fekete kömény olajat ( Nigella Sativa) is javasolok keverni. A javasolt hagymafélék és olajok fogyasztásával az esetlegesen kapott fertőzést is észrevétlenül viseli el a szervezet, és kiürülne a szervezetből a peték is és a giliszták is.

Remélem tudtam segíteni.

Tisztelettel: ’Dr.(p.d.) Weixl-Várhegy László természetgyógyász

 

 

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Epekövek 0,5cm - 2 cm méretűek.
2024-03-17 19:39:37

Magas kálium szint
2024-03-17 16:03:55

Mérő műszer
2024-03-16 14:06:34

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat