közel vegán életmód


közel vegán életmód

Kedves Dr. Weixl-Várhegyi László úr!

A kérdésemet azért teszem, Önnek mert az Ön hozzászólásaiban figyeltem fel arra, hogy azt mondta, bizonyos mennyiségű és típusú állati eredetű táplálékra még egy vegánnak is szüksége lehet (ha jól figyeltem meg).

Pld. a növényi omega-3 hasznosulásához a hasnyálmirigy bizonyos fokú működése szükséges (ezt most nem tudom pontosabban felidézni), illetve a klasszikusan sokat emlegetett B12 probléma. De van-e még? 

Csak néhány példa az én ismerősségi körömből:

van olyan etikai vegán egyén, aki - titokban (nekem azért elmondta :) ) - időnként szokott tojást fogyasztani (etikai vegánoknál az ilyesmi súlyosabban jön szóba, legalábbis a vegán hierarchia szerint - mely csúnya dolog, de sajnos van ilyen szerveződés közöttünk),

úgy történt, hogy az illetőnek a lelkére kötötte az orvos, hogy ha vegán is egyebekben, de tojást, legalább időnként fogyasszon. Miért mondhatta vajon ezt az orvos?

 

Egyébként én magam is hajlok arra, hogy ha mindennap nem is veszünk magunkhoz valamiféle állati eredetű élelmiszert (ami óriási túlzás és torzulás a nyugati lakosság részétől), de valamennyit nem árt(hat).

Legalábbis nem könnyű úgy vegán módon táplálkoznunk a mérsékelt égövön, hogy az valóban tápláló is legyen (a nekünk legideálisabb déligyümölcsöket éretlenül szállítják, tartósítani-vegyszerezni kell,  előzőleg permetezni és műtrágyázni is, aztán drágák, tehát épp hogy mutatóba eszünk belőlük, holott sokkal többet kellene ...)

Ahogy én magyarázom a "jelenséget" (magamnak, ill. fanatikus vegán társaimnak), mármint azt, hogy legalább némi állati eredetűt nem árt fogyasztanunk (pld. olyan helyről, ahol az állatokat viszonylag jó körülmények között tartják és etetik),

az úgy szól, hogy mivel igen messzire eltávolodtunk származási helyünktől, ami a trópusi Afrika, kénytelenek voltunk pótolni az eredetileg számunkra ideális mennyei mannát, a trópusi gyümölcsöket (és sok minden mást is, nekünk pld. már külön vizet kell innunk, de pld. a Madagaszkári bennszülötteknek "elég" az élő vizet tartalmazó gyümölcsöket fogyasztaniuk! sőt, a legideálisabb),

nem beszélve arról, hogy itt jóval hidegebb is van (egyúttal jóval toxikusabban és szegényesebben is étkezünk, és akkor a többi civilizációs ártalmat még nem is soroltam),

tehát aki manapság vegán módon akar étkezni itt a mérsékelt égövön, ráadásul toxikus városi körülmények között, annak több mindent meg kell fontolnia. Azért is, mert, ha ugyan nem váltunk is mindenevőkké, de némileg biztosan módosult a genetikánk köszönhetően annak, hogy szárazabb és hidegebb égtájakra érve az emberiség kénytelen volt megtanulni hasznosítani az állati eredetű élelmiszereket (majd gabonát is elkezdett termeszteni), ami biztosan módosította az igényeinkben is megjelenő genetikai berendezkedésünket. Tudjuk jól, a kutya ugyan csak néhány tízezer éve szegődött az ember mellé, mégis mekkorát változott a táplálkozása, hát akkor az ember milyen rég vadászik...

A baj szerintem leginkább azzal a rendkívül túlzó mennyiséggel van, amire utóbbiakban áttértünk, a nap mint nap húsevés, tejivás, tojásos ételek fogyasztása révén,

pláne olyan állatokból, akiket hormonkezeltek, gmo-s tápokkal etetnek, és ipari (borzasztó) körülmények között tartottak. Mindezt humánus ember lelkileg sem tolerálhatja (aki a többieket is próbálja ébresztgetni).

 

Ha az emberiség visszatérne legalább egy kicsit természetesebb étkezéshez a mára igen eltorzult étkezési kultúránkat megváltoztatva, sokkal kevesebb állatra is lenne szükség, amelyeket ilyen módon újra természetesebben tarthatnánk - és ellátnának minket - egyúttal mi pedig védelmet biztosítanánk számukra

(de olyan nagy mennyiségben, mint amennyit ma igényel állati eredetű táplálékot az emberiség, csakis ipari körülmények között tartva az állatokat - lehet biztosítani)

Számomra az ölés, a hús továbbra is tabu, természetesen, de időnként vajat megengedhetőnek tartok, mondjuk egy héten egyszer, vagy egy-egy kanál mézet, néha tojásos ételeket.

((Persze legfőbbek a zöld turmixok, amelyektől energikusabbnak érzem magam (és ezeket szeretem is), és egyre bővül az étkezési palettám, nagyon élvezem, ha újat tanulhatok.

Egyik kedvenc természetgyógyászom Ön mellett Dr. Tamasi József, aki remek vegán recepteket is közöl a weboldalán.

 

Előre is köszönöm a válaszát (továbbítani fogom a vegán társaságnak :) )

 

Üdvözlettel, jó egészséget kívánva:

völgyes vali

 


Válasz


Még nem érkezett válasz

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Epekövek 0,5cm - 2 cm méretűek.
2024-03-17 19:39:37

Magas kálium szint
2024-03-17 16:03:55

Mérő műszer
2024-03-16 14:06:34

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat