Daganat a tüdőn


Daganat a tüdőn

Kedves László! Daganatot észleltek a tüdőmön, ami még onkológiailag negatív, de már kiírtak műtétre. Nem vagyok benne biztos hogy csak a műtét lenne a megoldás és félek, hogy a műtét után nem történhet-e valami rákos dolog. Meddig húzhatom az időt? Köszönettel ANNA  


Válasz


Kedves Anna!
Nem kell elkeserednie, mert van megoldás! A műtét megoldás lehet, de a műtét utáni idő bizonytalan. Vannak ismerőseim, akik fél tüdővel élnek már több évtizede, de ha ismerték volna a természetes gyógymódokat, akkor nem hagyták volna magukat megoperálni.
Most írok pár sort az oxigénes vízről és az oxigénről, mert ez lehet az egyik megoldás. Már több tüdőrákosnak segített ez a módszer.

Az oxigénes víz, a 10 évvel ezelőtti szellemi termékem megvalósulása. 1992 óta praktizálok hivatalosan mint diplomás természetgyógyász (mérnöki, rendvédelmi, egészségügyi, közlekedéspszichológusi, közlekedés pedagógusi, műszaki oktatói, teológiai felsőfokú végzettségeim vannak). Már korán felismertem, hogy legtöbb ember oxigénhiányban szenved, részben azért mert dohányzik, részben azért, mert nem sportol, részben azért, mert nem végez rendszeresen jóga légző-gyakorlatokat, de legfőképpen azért, mert az ipari forradalom (1798) óta folyamatosan csökken a Föld légkörének oxigén tartalma, különösen azóta, amióta robbanómotorok a járműiparban elterjedtek, valamint az energia termelésben a foszilis tüzelőanyaggal állítják elő erőművekben az elektromos áramot. Ez olyan mértékű oxigén csökkenést idézett elő, amelyet már élettanilag a genetikai rendszerünk nem képes ilyen gyorsan, vagy egyáltalán nem képes tolerálni. Ehhez még hozzájön az erdők irtása világszerte, s az is köztudott, hogy a növényzetnek, de különösen a fáknak milyen szerepük van
a légkör oxigéntartalmának növelésében ( fotoszintézis). Sajnos a villamos energiaigény is fokozódik, de hiába állítottak be a széntüzelés helyett energiafűvel működő erőműveket, ezek is tovább csökkentik a Földünk oxigén ellátottságát.

Hiába tanulja meg valaki a jóga légzéssel való oxigénfelvétel növelésének technikáját, mert ez a technika már évszázadokkal ezelőtt lett kidolgozva, amikor még 10 %-al magasabb volt a légkör oxigéntartalma. Ma már ezzel a technikával sem tud elegendő oxigénhez jutni a szervezetünk. Ezt felismerve azon tűnődtem, hogy hogyan lehetne több oxigénhez jutni és azt találtam legmegfelelőbbnek, ha egy autoszifonba oxigén patronnal viszek be oxigént. Azt is tudtam, hogy az oxigénnel vigyázni kell, mert nagyon erősen oxidál minden fémet, különösen hamar elégeti az alumíniumot ha ilyen tömény. Meg nem szabad zsírral, vagy olajjal "találkoznia", mert akkor van csak gyors égés!! Próbálkoztam drótozott üveg autószifonnal is, de az nehéz és törékeny. Felvettem a répcelaki széndioxid patronokat gyártó céggel a kapcsolatot és megállapodtunk egy sav- és lúgálló, rozsdamentes autószifonban és az oxigénpatronok kivitelezésében. Nehezen indult be, mint minden új dolog, mert először nem hitték el nekem, hogy nem elég az az oxigén, ami a levegőben van körülöttünk. Amikor aztán egyre másra jelentek meg az oxigénes ásványvizek, meg különböző stabilizált oxigént adó étrend kiegészítők, akkor kezdtek foglalkozni ismét az általam kezdeményezett oxigénpatronos autószifon megoldással, mert így gyorsan és olcsón, bárhol hozzáférhetünk a szervezetünk számára szükséges, genetikailag kódolt oxigén mennyiséghez.
Azzal, hogy az amúgy is rosszul működő beteg tüdő nem tud hatékonyabban működni, nem tudjuk fokozni a oxigén bevitelt, márpedig minél gyengébb az immunrendszer, annál több éltető oxigénre lenne szüksége. A saját példám is igazolja az oxigén hatásosságát. 2002-ben Szingapurban voltam harmadmagammal. Sajnos mind a hárman elkaptuk az éppen akkor Ázsiából induló világjárványt, az A típusos tüdőgyulladást (SARS-vírus okozza). Amikor hazaértem, az egészségügyi hatóságok még nem ismerték ezt a problémát Magyarországon. Olyan rosszul voltam, annyira legyengültem, hogy azt hittem itt a vég, pedig aki ismer tudja, hogy nehezen lehet ledönteni a lábamról (akkor 55 éves voltam). Eszembe jutott az oxigén (akkor éppen volt már nálam patron és szifon is) és az ezüst kolloid. Ezüst kolloiddal megöltem a bennem lévő vírusokat, az oxigénnel pedig felerősítettem a szervezetemet, mert ez az oxigén a gyomromon keresztült került a véráramba, és a beteg tüdőm tudott regenerálódni. Három nap alatt teljesen rendbe jöttem és meggyógyultam. A két másik kollégámat az egészségügy vette kezelésbe. Az idősebbik (akkor 64 éves volt) három hónapig volt kórházban és nagyon sokáig volt még utána betegállományban, de ma sincs túl jól, pedig ennek már 7. éve. A fiatalabbik (akkor 36 éves volt), egy hónapig volt kórházban és további három hónapig betegállományban. Hála az oxigénnek és az ezüst kolloidnak. A szervezetem a beteg, gyulladásban lévő tüdő ellenére is hozzájutott az élető oxigénhez az oxigénpatronok által, az oxigénes víz házi előállítása révén. Ezért gyógyultam meg három nap alatt!! A kezdet kezdetén nem is gondoltam rá, hogy egyszer még nekem is segítségemre lehet, azaz szükségem lesz terápiásan az oxigénes vízre.

Most pedig néhány szó arról, hogy a fokozott oxigénfelvétel milyen hatással van az emberi
szervezetre, és miért. Amit itt most olvasni fog, az egy egyedülálló
összefoglalása az oxigénterápia működésének és hatásainak;
valószínűleg olyan tényekkel fog most szembesülni, amiket így
összeszedve még sehol sem hallhatott.

1. Miért szükséges a fokozott oxigénbevitel?

Tízezer évvel ezelőtt a Föld légkörének oxigéntartalma 38%-os volt.
Ma, az erőteljes erdőirtás és a jelentős széndioxid-kibocsátás miatt
a légkör oxigéntartalma 21%-os. Nagyvárosokban, szennyezett levegőben
az oxigéntartalom lecsökkenhet akár 18%-ra is. Az emberi szervezet
működése természetesen a 38%-os oxigéntartalomra van optimalizálva,
így a 18-21%-os, alacsony oxigéntartalom meglehetősen megterheli a
szervezetet. A mai átlagembernek a vére lényegesen kevesebb oxigént
szállít, így a szövetek állandó oxigénhiányban szenvednek.

Oxigént felvenni három módon tud a testünk. Ebből a legfontosabb a
légzés, de itt is meg kell állnunk egy pillanatra. A légzés
hatékonysága a tüdő szabad felületével áll arányban. A tüdő teljes
felülete kiterítve akkora lenne, mint egy futballpálya. Ha valakinek
tüdővel kapcsolatos problémája van, mint például az asztmásoknak,
vagy tüdőtágulatban szenvedőknek, a tüdő szabad felülete számottevően
csökken, ezzel együtt romlik a légzés hatékonysága is, azaz a
szervezet átlagos oxigénellátottsága még az átlagemberénél is
rosszabbá válik.

A második legfontosabb lélegző szervünk a bőrünk, bármilyen meglepő
is. Ugye a bőrünk is ki van téve a környezet alacsonyabb
oxigéntartalmának, ezért ma így sem lehet pótolni a hiányzó
oxigénellátottságot.

A harmadik szervünk, mellyel tiszta oxigént tudunk felvenni, az a
gyomrunk. Jellemzően a természetben nem fordulnak elő azonban
oxigéndús táplálékok, hiszen az oxigén illékony gáz, így a gyomron
keresztüli oxigénfelvétel mindeddig elhanyagolható volt. Az
oxigénnel dúsított vízzel azonban szinte közvetlenül a véráramba
tudjuk irányítani az oxigént, visszaállítva ezzel a vér egészséges
oxigénszintjét.

2. Milyen betegségekkel van összefüggésben az oxigénhiány?


A kutatók kimutatták, hogy ha a szervezet általános
oxigénellátottsága túl alacsony, akkor sokkal nagyobb a rák
kialakulásának a veszélye, és fokozott egy daganat-áttét
kialakulásának a veszélye is. Ezzel egyáltalán nem azt szeretnénk
mondani, hogy a fokozott oxigénbevitel önmagában képes lenne
visszafordítani a sejtburjánzást, az viszont tény, hogy a
megelőzésben komoly szerepe lehet/lesz az oxigénterápiának, és azt
is igazolták, hogy az oxigénes kezelés egy nagyon hatékony
kiegészítője tud lenni a sugárterápiának.

Meglepő módon az oxigénhiány elsavasítja a szervezetet. Lehet,
hogy megtaláltuk a szervezet elsavasodásának az egyik alapvető
okát. Ám ez szerencsére visszafelé is működik, azaz a fokozott
oxigénbevitellel lúgosítani tudjuk a szervezetet!

Az elsavasodás rengeteg betegséggel összefüggésbe hozható, ezért,
ha el tud menni egy oxigénes vízzel kapcsolatos orvosi előadásra,
feltétlenül kérdezze meg személyes kérdéseidet is! Egy
biztos, hogy a fokozott igénybevételnek kitett emberek szervezete
(pl. a dohányzás, a stressz, vagy a cukros, zsíros, húsos ételek
túlzott fogyasztása révén) általában jobban savasodik, így a
savasodással járó betegségek kockázata is nagyobb náluk. Mivel a
fokozott oxigénbevitel lúgosítja a szervezetet, így segít az
egészséges állapot visszaállításában. Ez egy viszonylag egyszerű,
nagyon kényelmes, és NAGYON OLCSÓ módja a szervezet
lúgosításának. Az oxigénes víz persze önmagában nem pótolja sem a
mozgáshiányt, sem a kiegyensúlyozott étrendet, ám mivel ilyen
egyszerű, és ilyen olcsó, így azoknál is működik, akik egyébként
csak keveset tudnak most tenni az egészségükért!

Az elsavasodás közvetlen kapcsolatban van a gyomor túl-savasodásával
is, így a magas gyomorsavból eredő betegségeknél az oxigénes víz
fogyasztása a probléma gyökerénél fejti ki jótékony hatását.

Felsorolás szinten hadd említsek meg még néhány közvetett hatást
is: A vér magasabb oxigéntartalma javítja a mikrokeringést a
végtagokban (ez kifejezetten előnyös például cukorbetegség
esetén), erősíti a tartószöveteket, így kiegészítheti a visszér
kezelését, valamint javítja a szívizom oxigénellátottságát is.
Az oxigénezett víz emellett baktérium- és vírusölő hatású, így
erősíti az immunrendszert is.

3. Hogyan növeli a szervezet oxigénellátottságát ez a víz?

Most egy kis biológia következik: A vérben az oxigént nem a
vérben található víz szállítja (az oxigén alig oldódik a vízben),
hanem a hemoglobin. Ebben van egy vas atom, ami megköti az
oxigént. Csakhogy a vas az oxigénnél sokkal jobban megköti a
szénmonoxidot, így, ha eleve kevés oxigén áll a szervezet
rendelkezésére, akkor a vér ellátottsága érezhetően csökken.
Egészségesnek mondható az, ha a vér az oxigénszállító
kapacitásának a 98-99 százalékát kihasználja, ám az életvitelből
- és különösen a dohányzásból - eredően ez lecsökkenhet
90-92%-ra is!

Az oxigénnel dúsított vízből a gyomor tízszer olyan hatékonyan tudja
telíteni a vért oxigénnel, mint a tüdő! Így az oxigénes víz
rendszeres fogyasztásával elérhető, hogy a szervezet ellátottsága
ismét elérje az egészséges szintet.

A szövetek oxigénellátottságának a növekedésével nő a májban is az
oxigén koncentrációja. Ez azért fontos, mert a máj a szervezet
legfontosabb oxigénraktára. A máj bontja le a szervezetben
keletkező méreganyagokat, amihez elegendő oxigénre van szüksége.
Belégzéssel felvett oxigén esetén a máj szabad oxigéntartalma
8%-os, míg a gyomorból felvett oxigén esetén ez 43%-ra tud nőni.
Ez a plusz (sokszorta annyi) oxigén szinte hihetetlenül feljavítja
a máj méregtelenítő képességét, hatékonyabban és gyorsabban
lebomlanak a káros anyagok, anélkül, hogy túlzottan megterhelnék
a májat. További tudományos kutatásokat kell végezni ezen a
területen, de az már jól látszik, hogy a nem kiegyensúlyzott
étrendből (pl. túl sok húsevés) eredő káros hatásokat minimalizálni
lehet!

Mi nem akarjuk leszoktatni az embereket a dohányzásról, és az
életmódjukat, étkezési szokásaikat sem kívánjuk megváltoztatni, de
a szokásai megtartása mellett egy élhetőbb élet lehetőségét hozzuk
el mindenkinek, és ez nem kerül többe, mint amennyit az emberek
manapság rendszeresen elköltenek ásványvízre.

4. Új világ kezdődik a sportolóknak! …és ez komoly!

Nézzük meg, mi történik a fokozott testi igénybevétel esetén a
szervezettel. Ilyenkor a szervezet nagyon gyorsan felemészti a
rendelkezésére álló oxigént, de e fokozott teljesítmény
fenntartásához további energiára van szüksége. Mivel nincs már
elegendő oxigén a vérben, ezért az izomszövet átáll az oxigénmentes
(anaerob) anyagcsere üzemmódra. Ilyenkor elégetés helyett savas
erjedéssel bontja a cukrot. Ennek a mellékterméke a tejsav, ami
az izomláz okozója. A tejsav a májban tud lebomlani, ehhez is
oxigén kell, azt pedig már megbeszéltük, hogy a máj oxigénraktárát
az oxigénes víz fogyasztása fel tudja vinni 8%-ról akár 43%-ra is.

Ha nagyobb a szervezet oxigénellátottsága, akkor tehát a következő
különbségek állnak elő sportolás közben:

I. A test teljesítőképessége növekszik
II. Az izomláz nem alakul ki olyan mértékben
III. Az izomláz nem alakul ki olyan gyorsan
IV. A test normális működése a fokozott igénybe vétel után egy
pohár oxigénes víz fogyasztásával sokkal hamarabb helyreáll, mint
egyébként: 2 óra helyett 20 perc alatt!

5. Amit mindenki érez: a szellemi frissesség

Eddig csupa olyan dologról volt szó, ami vagy csak áttételesen volt
érezhető (pl. az egészségre gyakorolt hatás), vagy nem mindenkihez
szólt (pl. a sport). Zárásként álljon itt azonban a szuperoxigénezett
víznek egy olyan hatása, amit mindenki azonnal megérez: ez a közérzet
és a szellemi frissesség javulása.

Ugye ez nem meglepő módon az agy oxigénellátottságával van
kapcsolatban. Nézzünk egy példát erre. Képzeljük el, hogy egy zárt
teremben hallgatunk egy továbbképzést. Egy idő után a kis helyre
bezárt sok ember elfogyasztja a teremben az oxigén nagy részét,
mindenki figyelme elkezd lankadni, mindenki egyre fáradtabbnak érzi
magát. Ezután jön a szünet, a szellőztetés, és helyreáll az éberség,
mert újra van elegendő oxigén a levegőben.

Pontosan ezt a különbséget fokod érezni az első napoktól már,
ahogyan a szervezeted telítődik oxigénnel. A mostani hétköznapjaid
során tapasztalt közérzeted, szellemi frissességed úgy aránylik majd
az oxigénes víz fogyasztásával tapasztalt közérzetedhez, mint
ahogyan változik a közérzeted egy zárt teremben elfogyott levegő
utáni szellőztetésnél.

Ha valaki azt kérdezi, hogy érezhető-e az oxigénes víz
fogyasztásának valamilyen hatása, akkor igen, ez már azonnal
érezhető. Azt pedig, hogy a hangulatjavító hatása miatt az
oxigénes víznek a fogyasztása hogyan fog beépülni a fiatalok
estéibe, még ki tudja...

EGY TERMÉKTAPASZTALAT

\\\"Nyúl György, 70 éves nyugdíjas vagyok, Szilasligeten élek.

Tizenöt éve magas a vérnyomásom, és cukorbetegségem van öt éve. Korábban is
fogyasztottam oxigénes vizet PET palackos formában, mivel tudtam, hogy a többlet
oxigén bevitele hasznos az egészségre. Bár elég drágák voltak a palackos oxigénes
vizek - van, amelyik 1000 Ft-nál is drágább -, különösebb hatásukat nem észleltem.
Az oxigénes szifonnal készített vizet három hete iszom. Naponta általában két litert
fogyasztok el. A második héten észrevettem, hogy mért vérnyomás értékeim
csökkennek, és alacsonyabb lett a pulzusszámom is. Ezért orvosommal konzultálva
csökkentettem a vérnyomáscsökkentő gyógyszer mennyiséget, és naponta kétszer
mérem a vérnyomásomat. Most csak másnaponta veszek be fél tabletta
vérnyomáscsökkentőt, és a vérnyomásom 120 - 130/ 80.

Az erőnlétem is javult.
Múlt szombaton unokám osztálytársaival csoportosan budapesti sétán vettünk részt.
Ellátogattunk a Szent István Bazilikába is, ahol felmentünk a kupolán lévő kilátóba is.
Ezt korábban két-három megállással tudtam megtenni, most megállás nélkül, igaz, a
gyerekeknél kicsivel lassabban tettem meg. Erre a teljesítményre büszke vagyok, és
tudom, hogy ezt az oxigénszifonnak köszönhetem. Türelmetlenül várom, hogy a
cukorbetegségemre milyen hatása lesz a szuperoxigénezett víznek, de tudom, hogy
ez csak hosszabb folyamat eredménye lehet. Ja, és még annyit: MINDENKINEK
AJÁNLOM, hogy fogyasszon sok, a szifonnal készített, olcsó oxigénes vizet."

EGY MÁSIK TERMÉKTAPASZTALAT A MÉREGTELENÍTÉS GYORSASÁGÁRÓL

"Csepreghy Tibor, Budapest:

Az első hallásra is szimpatikus és működésében meggyőző oxigén-dúsító
készülékből azonnal vásároltam. Már az első kóstolás után éreztem jótékony
hatását. A termék végleges "vizsgája" harmadnap történt. Egy születésnapi
"poharazgatás" után a MÁSNAP reggelt fél liter oxigénes vízzel kezdtem.
Kitűnőre vizsgázott: semmi kellemetlen utóhatás nem utalt az előző esti
vígasságra! Szerintem egy dolog, ami ezt tudja, az sok egyebet is tud, túl a
forgalmazó ajánlásain."

Lehetne még folytatni a terméktapasztalatokat.

Javasolnám az oxigénszifon készülék megvásárlását, a hozzávaló oxigén patronokkal. A szifon nagy nyomásra méretezett sav- és lúgálló, rozsdamentes acélból készült. A szifonfej is a nagy nyomás miatt eltérő a hagyományos szifonfejektől. A patronokban 180 Bar nyomás van és ez drágította meg az oxigénes szifon előállítását. A találmányom a genfi nemzetközi kiállításon aranyérmet kapott!!!

A készülék ára 1 doboz patronnal együtt 39.900 Ft, a készülékkel egyidőben
megvásárolt plusz doboz patronok ára 3700 Ft / doboz. (Egy dobozban 24
patron van, egy patron 1 liter oxigénes víz előállítására képes, ami egy
egészséges felnőtt egy napi ajánlott adagja.) A bankszámlaszám:
Pentaqua Kft. 10102244-59511200-01000006 (Budapest Bank), befizetéskor
vagy utaláskor a megjegyzésbe be kell írni: M17323.)
Megrendelés Bak Jánostól e-mailban lehetséges, a rám, és a kódomra (M17323) való hivatkozással. E-mail címe: info@legyelacsucson.hu.


Tüdőrák esetén nagy dózisú C-vitamin bevitele is javasolt. A Vitamin Stationnak kiváló C-vitaminjai vannak és patikából is beszerezhetők. A C-1000-ből napi 10x1-et javasolok és ezt a BioFlavone C-vel együtt kell bevenni, amelyből szintén 10x1-et javasolok. Nagyon sok és jó bioflavonoid van a BioFlavone C-ben és a sok C-vitamin is kell a gyógyuláshoz. Kellene vásárolnia a bioboltokban kapható Tahitian Noni juice-t (dzsúsz), és ebből napi 4x1 evőkanállal kellene szednie étkezés előtt.
Remélem nem dohányzik? Vagy ha dohányzott, akkor már abbahagyta. Ha teheti kerülje a szellőzetlen helyiségeket, a dohányosok társaságát és ha gázkonvektoros fűtése van, s a konvektor füstgázai nem kéményen keresztül, hanem a falon keresztül vannak kivezetve, akkor sokat szellőztessen, mert sok lesz a szénmonoxid és a széndioxid a lakásában és az oxigénhiány tovább súlyosbítja a helyzetét.

A vércsoportja szerint kellene táplálkoznia, mert a vércsoportjának jó ételek szintén gyógyító hatással vannak. Erről is mellékelek egy páciensem által tegnap írt tapasztalatot:

" Kedves László!
Igazából nem kérdezni szeretnék, hanem Ön által is megosztani az örömömet, amit meggyőződésem szerint a vércsoport diétának köszönhetek.
Szoptatásról van szó. 3 gyermekem van, a legkisebb februárban lesz 2 éves. Várandósságom alatt követtem a vércsoport diétát, majd szülés után tovább. És volt tejem, ill. még most is van. Ez azért volt meglepő számomra és a környezetem számára, mert a legnagyobb gyermekemet 3 hónapig, a középsőt 3 hétig (!) tudtam csak szoptatni - mindkettőt tápszer mellett. Szóval fantasztikus érzés elhiheti. Ja és semmi hasfájás, kiütés stb. pedig rakott kelt ettem 2 hetes korában. Egyszóval a vércsoport diéta fantasztikus - minden kismamának tudnia kéne róla, remélem Ön által is eljut ez a fontos információ minél több "illetékeshez". Egy dolog veszélyes : Ha eltérek a diétától rögtön hízni kezdek. ( Bár gondolom Ön nem lepődik meg ezen) Üdvözlettel: Eszter"

Vannak ezzel a táplálkozással meggyógyult rákos betegeim is, de azok is szedték a C-1000-et és a BiFlavone C-t is, mindegyikből 10x1-et kellene szednie és együtt bevenni. A napját fel kell osztani 10 részre a felkeléstől a lefekvésig és egyenlő időközönként kell beszednie desztillált vízzel. Dr.Otto Hanisch úgy gyógyított már 105 évvel ezelőtt minden rákost, hogy két óránként megitatott velük 4-4 dcl desztillált vizet, ha szomjasak voltak, ha nem, és fél éven belül még az áttétes rákosok is meggyógyultak. Nekem is már több rákos páciensem követte ezt a módszert és meg is gyógyultak!
Kellene szednie a ProbioFlora-ból 3x2-őt étkezés előtt egy hónapig, majd újabb egy hónapig 2x2-őt és végül folyamatosan 1x2-őt. Ha egészséges a bélflóra, akkor 70 %-al megerősödik az immunrendszer és akkor jól funkcionálnak az öngyógyító mechanizmusok a szervezeten belül. Ez most az Ön esetében nagyon fontos.
Ha 30 éves elmúlt, akkor kellene szednie minimum 50 mg Q-10-et is napi 1-szer és ezzel együtt kellene bevennie 1x1 5oo mg-os L-Carnitint is.
ha tud, szerezzen be Chlorellát is és abból napi 1000 mg-ot vigyen be étkezés előtt, sok desztillált vízzel.
Javasolnám még, hogy naponta egyen meg 4-5 evőkanál frissen őrölt barna lenmagot, amelyet keverjen el (csak ha 0-ás, vagy AB-s a vércsoportja) fél liter paradicsomlével és azt igya meg. Mindkettőnek nagyon jó rákgyógyító összetevői vannak ( lignán és likopén). Ha A-s, akkor az Aloe Vera szedését javasolom, mert ennek a vércsoportnak ez az egyik csodaszere, a másik a lucerna tabletta.
A máj erősítésére (daganatos betegeknél nagy szükség van rá!) szedjen napi 4x1 Lecithint!
Egy most felfedezett spárga terápiát is javasolnék, s ezt már korábban is javasoltam a pácienseimnek, s akik megfogadták, tényleg meggyógyultak, de azokkal is szedettem a többi kiegészítőket is.

Spárga (növény) (egy páciens írta le):
"Anyám pépesített egy adag spárgát és 4 evőkanállal vett be belőle reggel és 4 evő-kanállal később a nap folyamán. Ezt egy hónapig csinálta. Egyébként kemo tablettákat szed a 3-as típusú tüdőrákra. A rákos cellák száma 386-ról 125-re csökkent az elmúlt héten. Az onkológus azt mondta nem szükséges mennie hozzá 3 hónapig."

Cikk:
Néhány évvel ezelőtt egy ismerősöm kutatott a spárga után, akinek a barátja rákos beteg lett. Adott nekem egy fénymásolatot egy cikkről:
"Spárga a rák ellen" kiadva Cancer News Journal, 1979. decemberi számában.

Ezt ismertetem az alábbiakban, ahogy én is kaptam az információkat:
Biokémikus vagyok, aki az egészséges táplálkozásra specializálodott az elmúlt 50 év során. Néhány évvel ezelött hallottam Richard R. Vensal, D.S.felfedezéséről a spárga gyógyító hatásáról.
Azóta foglalkozom ezzel a témával. Összegyüjtöttünk számos kedvező történetet és most közreadunk belőle néhányat:

1. eset: Egy férfi reménytelen Hodgkin-szindróma betegségben
szenvedett (nyirokmirigy rák) és teljesen legyengült. Egy év
folyamatos spárga terápia után a doktorok nem találtak nála semmilyen
rákra utaló jelet, valamint visszanyerte teljes fizikai erejét is.

2. eset: Egy sikeres, 68 éves üzletember húgyhólyag ráktól szenvedett
16 éven keresztül. Több éves gyógyszeres és sugár kezelés is
eredménytelennek bizonyult, mikor elkezdte a spárga kúrát. 3 hónap
után a vizsgálatok nem találtak nála rákos daganatot és a veséi is
normálisan működtek.

3. eset: Egy férfi, akinek tüdőrákja volt és 1971 március 5.-én
mütőasztalra került. A műtétre nem került sor, mert az orvosok úgy
találták, hogy nagyon szétterjedt a rák és reménytelen a gyógyulás. A
férfi április 5.-én hallott a spárga kúráról és azonnal elkezdte
alkalmazni. Augusztusra a röntgenképen semmi nyoma nem volt a rákos
megbetegedésnek.

4. eset: Egy asszony évek óta bőrrákban szenvedett. Többféle
bőrrákot is diagnosztizáltak nála. 3 hónapos spárga kúra után a
bőrgyógyász specialista azt mondta, hogy a bőre teljesen rendbejött.
Ez az asszony beszámolt arról is, hogy a spárga kúra meggyógyította a
vesebetegségét is, ami 1949-ben kezdődött. 10 alkalommal esett át
vesekő eltávolításon, le volt százalékolva a veséje állapota miatt. A
spárga kúrának tulajdonítja a veséje gyógyulását is.

Nem voltam meglepve az eredménytől, mert mar 1854-ben a Pennsylvania-i
Egyetem professzora is beszámolt a spárga népszerű használatáról a
vesekövek gyógyításában a "The elements of materia medica" cikkében.
Megjegyzendő, hogy 1739-re utal, amikor már foglalkoztak a spárga
vesekő elhajtó hatásával.

Nekünk lenne még néhány történetünk, de az orvostudományi szervezet
akadályozza az esetekhez való hozzájutást. Ezennel felkérem az olvasótábort,
hogy tovább népszerűsítse a jó hírt és segítsen minket hozzá, hogy további
nagyszámú esetről kapjunk információt, melyekkel sikerül meggyőzni
a kételkedő egészségügyi szervezeteket a természetes orvoslásról.

A kezeléshez a spárgát megfőzzük (használhatunk konzerv spárgát is,
épp olyan jó, mint a friss). A konzerv típusok közül a Giant és a Stokely márkát javaslom, ezek nem tartalmaznak káros mellékanyagokat.
A megfőzött spárgát turmixoljuk össze pépes állagúra és tegyük be a hűtőszekrénybe.

Alkalmazás: 4 evőkanállal enni belőle reggel és 4 evőkanállal este.
A beteg érzékeli a gyógyító hatást már 2-4 hét elteltével.
Lehet hígítani vízzel és fogyasztani hideg vagy meleg italként egyaránt.

Az ajánlott mennyiség a kapott visszajelzéseken alapszik, de nagyobb mennyiség fogyasztása sem káros, esetleg jótékony hatású bizonyos esetekben.

Mint biokémikus megvagyok győződve a régi mondás igazáról,
"ami a gyógyításra jó, az a megelőzést is elősegíti."

E teória alapján a feleségemmel közös egyetértésben használjuk a spárga-pürét, mint italt az étkezéseink kísérőjeként. Mi 2 evőkanálnyit hígítunk vízben az ízlésünknek megfelelően. Én forrón iszom, míg a feleségem hidegen fogyasztja. Mióta ezt iszogatjuk a rendszeresen végzett vérképvizsgálatok eredménye is javult, jó egészségnek örvendünk.

Mint biokémikus széleskörű tanulmányokat folytatok a rákbetegségek
különböző fajtáinak a gyógyítását illetően. Az eredmények alapján
meg vagyok győződve róla, hogy a spárga megállja helyét a rákbetegségek
gyógyításában.

A spárga tartalmaz egy bizonyos fehérjét, melyet "histones"-nek hívnak
és aktív szerepe van abba, hogy megakadályozza a sejtek növekedését.
Ez okból hiszem azt, hogy a spárga birtokol olyan anyagot, mely normalizálja a sejtek növekedését. Ezek a tulajdonságok szerepet játszanak a rákbetegség legyőzésében és az egész testre üdítőleg hatnak.

Az FDA nem akadályozhatja a használata elterjedését. A US National Cancer Institute (US Nemzeti Rákbetegek Intézménye) általi jelentésben az áll, hogy a spárga a legmagasabban tesztelt növény, mely tartalmaz glutathione-t. Ezáltal sikeresen használható a rákbetegségek gyógyításában.

Remélem tudtam segíteni, a többi Önön múlik!
Üdvözlettel: W-V.László

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Epekövek 0,5cm - 2 cm méretűek.
2024-03-17 19:39:37

Magas kálium szint
2024-03-17 16:03:55

Mérő műszer
2024-03-16 14:06:34

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat