szerelem válasz


szerelem válasz

A múltkori szerelem kérdésére válaszolnák. Bemásolom a válaszát és a saját válaszaimat zárójelbe rakom.
 Nem tudom, hogy beszélgetett-e már úgy a fiával, mint férfi a férfival? Már éppen itt lenne az ideje. Milyenek a fiának a nemi szervei? (Nem tudom milyenek, a szülei lennének az utolsók akinek meg merné mutatni. ) A hímvessző mérete nem túl ,kicsi-e? ( Nem tudom ezen mit ért, de nem hiszem hogy túl kicsi lenne, serdülőkora előtt azért láttuk őt) Kifejlődtek-.e rendesen a heréi? (kifejlődtek) Volt-e esetlegesen sérv műtétje az ivarszervek körül, mert el is vághattak nemi szerepeket szabályozó idegeket. ( Nem volt) Nem túlságosan vallásosan nevelték-e eddig? ( Nem) Szokott-e merevedése lenni, melyet a vele egy háztartásban lévőknek észre kellene venni, mert spontán is lehetnek ilyenek már ebben a korban, vagy ha például pornós lapokat hagynának elő, úgy, hogy vegye észre és megfigyelni, hogyan reagál ezekre, vagy meztelen nőket tartalmazó képeket, videókat kellene a "keze ügyébe" hagyni. (Nem vettük észre sosem hogy merevedése lenne. Ha van is gondolom úgy időzít hogy ne lássuk pl kimegy. (A pornóra nem reagált sehogy vagy nem mert a szüei előtt reagálni rá)
Mennyit hordja zsebben a mobilját, okostelefonját, ami negatívan befolyásolja az ivarmirigyek fejlődését, működését. (Sosem, nem használ mobilt nem szeret telefonálni.)  Ugyanígy negatívan hat az ölben tartott laptopozás és az 'I Padozás is, mert ezeknek is vannak olyan elektromágneses térerői, amelyek a szervezetben  lévő működést szabályozó bioáramokat megzavarják és ez miatt a sejtek is rosszul, vagy egyáltalán nem működnek. Erre is kell gondolni. Önök ismerik az életmódját, életvitelét. (Van két harmonizáló a laptopján, az elektroszmog ellen védekezünk. Egészségtudatosan neveljük.)
Észrevették-e, hogy szokott-e maszturbálni, mert ilyenkor nemi váladékkal szennyezett lehet az alsóneműje. (Nem vettük észre sosem az alsóneműjén, a pizsamáján talán volt váladék lehet hogy próbálta eltűntetni talán azért nem észrevehető az sem, de volt már valamiféle maradvány rajta) Ebben a korban, ha egészségesen működnek az ivarmirigyei, akkor megjelenik a maszturbációs igény is, amit fel lehet kelteni meztelen nőket és ezen nőknek a nemi szerveit ábrázoló képekkel.
A szervezéses dolog sem rossz. Volt olyan eset, hogy a közelben élő fiatal elvált nő áthívta a fiút, hogy segítsen neki olyan munkákat, amit egyedül nem tud megcsinálni (pl. bútor mozgatás, vagy akár kerti munka), aztán behívta a lakásba és megkínálta üdítővel, süteménnyel, csokoládéval és úgy igazította az öltözködését, hogy kivillantak a mellei, combjai, combtői is, úgy, hogy nem volt rajta alsónemű. Lehet azt is, hogy a hölgy dícsérni kezdi az izmait és meg is fogdossa, majd "véletlenül" eltéved a keze a nemi szervei felé és azt is dícsérni kezdi és kéri, hogy megnézheti-e ruha nélkül. Innen már, ha jól működnek a férfi hormonok, akkor simán megy a dolog. Más természetgyógyásztól tudom, hogy ért már el sikereket úgy is, hogy a hasonló neműekhez vonzódott a fiú és ezzel a módszerrel a helyes nemi mederbe lehetett terelni és már utána nem érdekelték az azonos neműek, hanem csakis az ellenkező neműek. Az én egyik fiammal úgy oldottam meg ezt, hogy 15 évesen külföldön nudista strandra mentem vele és beszélgettem vele a pucér női testek látványairól, meg arról, hogy ilyenkor hogyan kell uralni a nemi vágyainkat. (Egyébként hogyan kell uralni mert én magam sem tudom ezt?)
Ön ismeri a körülményeket és a lehetőségeket és ennek alapján a különféle javaslatokból kiválasztja a leg megfelelőbbeket.
(Köszönöm egyébként  a válaszát!)


Válasz


Kedves Attila!

A nemi vágyak uralásához nagy önfegyelem kell és kerülni kell a nemi ingereket felkeltő képeket, hangokat, beszédeket, látványokat.

 Hagyjanak elő olyan pornó újságot, hogy a fiú biztosan észrevegye. Jegyezzék meg, hogy hogyan volt elhelyezve és hogyan volt kinyitva (oldalszám megjegyzés). Ha ebben az elhelyezésben változást tapasztaltak, akkor a fiú megnézte és érdekli a dolog. A szervezéses dolog sem lenne rossz, ha van olyan hölgy ismerősük (főleg elváltakat könnyű rávenni) akivel ezt meg lehet beszélni és hajlandó is ebben segíteni.

Az elektroszmoggal kapcsolatban pedig egy mindenkire vonatkozó fontos dolgot másolok be, ami én írtam és az abban lévő linkeket is nyissák meg neki:

Elektroszmog elleni védelem általános is és terápiás is:

A különböző elektromos eszközök által kibocsátott elektromágneses frekvenciák, az erőtereikkel erősen befolyásolják a szervezetünkben zajló bioelektromos folyamatokat. A kínaiak a fő elektromos energia meridiánokat évezredek óta akupunktúrás tűszúrásokkal. A 220 voltos hálózati vezetékeknek az 50 Hz-es frekvenciája a vezetékektől számítottan 2 méteres körben ártanak! Ezért alváskor nem lehet az ágy körül 2 méteres körzetben áram alatt vezeték. Ezt lehet szakaszos kapcsoló beépítésével, vagy a villanyóránál való kismegszakító lekapcsolásával is elérni. Ilyenkor csak arra kell ügyelni, hogy az így árammentesített szakaszon ne legyen hűtőszekrény, mert akkor az reggelre ki fog olvadni. Régen a fali vezetékek Bergmann-csőben voltak vezetve a falban és annak a fém burkolata árnyékolta az ártó hatást. Régi házakban még sok helyen lehet ilyeneket találni és ez a jó. Dr. Masari Emoto a „ Víz üzenete” c. könyvében fotókkal igazolja a szervezetünkben lévő vizek (a vérnek 90 %-os a víz-tartalma, de még a csontoké is 30 %!) struktúrájának megváltozását (tv-nél, számítógépnél, mikrónál, mobilnál, stb), melyek kőkemény bizonyítékok az elektroszmog egészségkárosító hatásairól, amelyről a mai orvostudomány és a WHO nem akar tudomást venni. Pedig a 2G,3G,4G,5G sugárzási nagy mértékben károsítják az immunrendszert.

Védekezésre lehet használni a Faraday-kalitkát, ami ha le van földelve, akkor jól árnyékol. Meg lehet nézni a Bijó Szakáruháznál, ahol a vele szemben lévő Országos Mentőszolgálat URH sugárzásától úgy védik az épületet, hogy az a negyedeik emelettől a földszintig fémrácsos burkolattal le van árnyékolva, a burkolat meg le van földelve, mert korábban az erős URH sugárzás tönkretette az épületben a számítógépeket! Nem az emberi egészség volt a fontos! A Faraday elvet már általános iskolában fizikából tanítják, de az emberek elfelejtik alkalmazni!!!

Földeléssel e vannak védve a vasútállomásokon a fém oszlopok, hogy a várakozókra ne hasson károsan a felsővezetékek elektroszmogja. A villámhárítókat is azért földelik, hogy a természet által keletkeztetett magas feszültség ne az épületeket károsítsa, hanem földeléssel legyen elvezetve, amely sok házon jól látszik, ahogy a vezetékek le vannak vezetve a földbe. A wi-fik helyett ha lehet vezetékes internetet, telefont használjunk, de ha nem tudjuk másképpen megoldani a védekezést akkor csináltassunk magunknak „atlantiszi” gyűrűt, amelynek a tenyér felől nyitottnak kell lenni. Legtöbb ékszerész ismeri ezt a gyűrűt és lehet ékszerboltokban is kapni. Sajnos a tömegközlekedési eszközökön mindenütt kétszeres erősségű a wi-fi sugárzás, hogy az utazók tudják használni a mobiljaikat, okostelefonjaikat.

Sokan a lakásba vezetékes telefont köttetnek be, a lakáson belül pedig hordozható telefont használnak. Ez a becsatlakozás helyétől a falra felhelyeztt vezeték nélküli telefonnal folyamatos rádiókapcsolatban van, akkor is ha nem telefonálnak. Ezt Dect-telefonnak hívják, ami állandóan gyengíti az immunrendszert. Nálam minden helyiségbe vezetéken megy a telefon, az internet és a televízió elektromos jele, melyet egy vezetékes modem oszt szét, amelynek nincs wi-fi sugárzása. A mobilok és okostelefonok, ha nem is használjuk őket, akkor két másodpercenként két adótorony felé 1800 MHz-en 2 Watt teljesítménnyel digitális jeleket sugároznak. Ha mozog velünk a telefon és ha nem is telefonálunk, a telefon, okostelefon érzékeli a mozgást és egy újabb harmadik tornyot keres kapcsolat felvétel céljából 2 Wattnál is nagyobb teljesítménnyel. Ezek a sugárzások például a zsebben hordott mobil folyamatos sugárzásai által sterilizálást okoznak, férfiaknál és nőknél egyaránt. Telefonáláskor pedig az agy körül 60 cm-es körzetben lévő szervekre (agy, szem, pajzsmirigy, koponya- és arccsontok, ..stb) hatnak nagyon károsan. A készülékekre lehet tenni Elektro Modulációs Frekvencia (EMF) harmonizálókat, amelyek 95 %-ban semlegesítik a káros sugárzásokat. A hálózati feszültségek semlegesítésére, lehet kapni Hause Harmniser-t, melyet a konnektorba dugva 20 méteres vezeték hosszig semlegesít. A sugárzásokat mérni lehet és a semlegesítő hatásokat kineziológiai és vértesztekkel lehet bizonyítani. Ezekről többet meg lehet tudni a www.bioactive-technolgy.de honlapról, de ez német nyelvű, ezért fordító programot kell használni az olvasásához! A mikrohullámú sütők sugárzása katasztrófális!! Műszerrel tudom mérni az utcán a bekapcsolt mikrótól 30 méterre az emberre káros mikrohullámú sugárzás tízszeresét!!! Nem hinni kell, hanem mérni!! El lehet képzelni, hogy akkor milyen sugárzás éri a lakásban lévőket, főleg a fejlődésben lévő gyermekeket!! A másik gond a mikróval pedig az, hogy a géntechnológiában mikrohullámmal bontják meg a géneket. Tehát ha a mikróba beteszünk egy bio ételt, vagy bármilyen más ételt, akkor azt úgy vesszük ki, hogy genetikailag módosítva, degenerálva van és aki degenerált ételt fogyaszt, az maga is degenerálódik és a végén győzni fog az immunrendszer felett a daganatos elváltozás. Én a szomszédomtól 2,50 m magas földelt, egybefüggő trapézlemez kerítéssel védem le magam, hogy amikor mikrót használ, ne hasson rám károsan a sugárzása!! Még egy bizonyíték a mikró ártó hatására: ha vizet melegítünk a mikróban és azt visszahűtjük szoba hőmérsékleten és abba a visszahűtött vízbe magokat teszünk csíráztatásra, egy sem fog kikelni!!! Más melegítési eljárásokkal van csírázás a visszahűtött vizeknél, a mikrózottnál nincs!!!!!!!!!

Kérem megnézni ez említett honlapon az elektroszmog ártó hatásait és az ellenük való védekezés lehetőségeit. A Yue Tubon van kb 80 db áltlag 30 perces kisfilm a filmeknek a címe „Elektrosokk”, ahol szakemberek bizonyítják az elektroszmog különböző fajtáinak ártó hatásait. A 19. és 20. részben engem és a bizonyítékaimat láthatják, de a többi szakemberét is nézzék meg. Én a sugárzásokat mérésekkel tudom bizonyítani, mert mérnökként megtanítottak arra, hogy nem hinni kell hanem mérni. A Rendőrtiszti Főiskolán meg megtanultuk, hogy csak olyan tényeket állítsunk, amelyeket bizonyítani s tudunk. Az 5G hatásaival kapcsolatban javasolom megnézni ezt az anyagot:

https://www.facebook.com/watch/?v=1476041976269093D .

Ha erősíteni akarják az immunrendszerüket, akár egészségesek, akár betegek, akkor védekezniük kell az elektroszmog minden formája ellen!

Gondolkozzanak el a leírtakon!

Remélem, hogy tudtam segíteni.

Üdvözlettel: László

 

 

 

 

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Petefészek ciszta
2024-04-21 12:49:46

Petefészek ciszta
2024-04-21 08:59:55

Vetélés
2024-04-20 23:05:53

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat