Vizelet-visszafolyás kiegészítés előző levelemhez


Vizelet-visszafolyás kiegészítés előző levelemhez

Tisztelt Várhegyi Úr,

Pár nappal ezelőtt írtam Önnek egy levelet tele kérdésekkel. Leírtam, hogy a 20 hónapos kislányomnak vizelet visszafolyása van és abban kértem a segítségét, hogy felerősíthessem a szervezetét. Közben rádöbbentem, hogy az előzményeket és körülményeket nem írtam meg, mivel még nem kaptam választ még nem késő, hogy hozzáfogjak. Kislányom 7 hónapos volt amikor nagyon belázasodott és a nagyon rossz vizelet eredménye miatt kórházba kerültünk. Húgyúti fertőzés majd kiderült, hogy vesemedence gyulladása van. Az orvosok azt mondták ne okoljam magam mert gyakori ez pelenkás lányoknál. Anatómia, közel van a húgyvezeték és a végbél egymáshoz így a bacik könnyen átjutnak. Aztán az ultrahang vesemedence tágulatot mutatott ki. Ezt követően minden hónapban controllra jártunk és járunk, vizeletet vizsgálnak. Áprilisi controll megint rossz vizeletet eredményezett. A doktornő gyanította, hogy vizelet visszafolyás van a háttérben ezért vizsgálatokon estünk túl. Ultrahang, röntgenes hólyagfeltöltés, izotóp vizsgálat. Az eredmények igazolták a doktornő sejtését. Azóta minden nap antibiotikumot kell adnom a kislányomnak, hogy tisztán tartsuk a vizeletét. A vizelet tenyésztés minden alkalommal mutat ki baktériumokat de szerencsére csak nagyon alacsony csíraszámban. Annak függvényében kapja a különböző antibiotikumokat éppen milyen baktériumot mutat ki a vizelete. Ez év áprilisban fogják felülvizsgálni kislányomnál, hogy megszűnt-e a vizelet visszafolyás. Ezért szeretném nagyon felerősíteni a szervezetét, hogy ellen tudjon állni a szervezete a káros röntgensugárzás ellen és a gamma sugárzás ellen. Ezért is kértem segítséget előző levelemben úgyhogy ezt tovább nem is részletezem itt. Még annyit a körülményekről, hogy kislányom sok zöldséget, gyümölcsöt eszik minden nap. Teljes kiőrlésű kenyeret, barna rizst, teljes kiőrlésű tésztaféléket kap. A főzelék rántásokat is teljes kiőrlésű lisztel készítem. Nasinak puffasztott kölest, mogyorót, diót, mandulát, aszalt gyümölcsöket és hasonló egészséges rágcsálnivalókat.  Minden nap kap mézet is. Babaápolási termékek közül csak olyat vásárolok amiben semmiféle mérgező, káros anyag nem szerepel. Fürödni is növényi szappannal fürdetem. 11 hónapig szoptattam, mellette nem vásárolt bébiételeket kapott hanem a kertben termett növényekből készítettem neki a főzelékeket. Soha nem mikrózok és soha nem kap margarint csak vajat. Mi is vajat eszünk. Ezidáig mint előző levelemben írtam az organic mission suprakids multivitaminját adtam neki sajnos nem minden nap. Ez a vitamin tényleg nagyon jónak bizonyult de sajnos ahhoz, hogy nap mint nap azt adjam neki nagyon drága. Bár az egészsége mindent megér számomra de ha van rá mód, hogy más multivitaminnal is helyettesíteni tudjam ami hatásos és természetes nem szintetikus nagyon örülnék mert akkor a férjemnek és magamnak is tudnék mellette folyamatosan vitaminokat biztosítani. Terhességem alatt akárcsak előtte odafigyeltem az egészséges táplálkozásra. Vegetáriánus révén csak halat ettem, rengeteg zöldséget és gyümölcsöt. Teljes kiőrlésű kenyeret amit én sütöttem és teljes kiőrlésű tésztaféléket, barna rizst. Minden nap bio céklalevet ittam. Csírákat ettem amiket én csíráztattam. Minden nap sétáltam és heti 5x tornáztam is. Étrend kiegészítőnek nekem a lucerna-cékla tablettát ajánlották, ezt is szedtem végig+folsavat+omega3-at+a calcium activot. Nem festettem a hajamat, akkor és azóta is csak természetes, méreganyag mentes tisztálkodószereket használok. Sajnos a víztisztítás fontosságáról csak most olvastam. Már nézegetem őket és minél előbb szeretnék vásárolni egyet. Remélem sikerült minden fontos információt így utólag megírnom önnek amire szüksége lehet a segítségnyújtáshoz. Még talán annyi, hogy a kislányom 0 vércsoportú. Mivel felnőtt vitaminkészítményben is a segítségét kértem ezért azt is megírom, hogy a férjem is 0 vércsoportú, jómagam pedig A-s. Kérem legyen kedves válaszolni az előző levelemben feltett kérdéseimre. Válasza rendkívül fontos számomra. Szeretném mihamarabb elkezdeni kislányom immunrendszerének felerősítését. Maradok tisztelettel: P. Erzsébet


Válasz


 Kedves Erzsébet!

 

Annak ellenére, hogy a vizsgálat igazolta a doktornő sejtését, még nem biztos, hogy nem a belek felől fertőződött vissza a húgyúti rendszer a kislányánál, pontosan azért, mert a pelenkás rendszernél ez lányoknál tényleg gyakori.. Igazán tiszteletre méltó és nagyon dícséretes, hogy ennyire odafigyel minden momentumra a kislánya érdekében, s ráadásul többnyire jól is csinálja .. A röntgen- és gamma sugárzások ellen az atropin adna  megfelelő védelmet, de úgy tudom, azt gyermeknek nem adnak. A C-vitamin is ilyenkor legalább 6000 mg-nyi kellene, úgy, hogy folyadékban kellene feloldani (desztvíz) és még csipkebogyó szörpöt kellene hozzátenni, hogy megfelelően édes legyen. Az előző kérdéseit már megválaszoltam, s azt nézze meg az adott kérdésénél. A kislányának is adhat frissen préselt céklalevet, valamint goji gyümölcsöt, vagy líciumot, de vannak ezek aszalt és lé változatban is. Mindegyik nagyon hatásos minden húgyúti betegség esetén. Jó lenne egy gyermekszaunában megizzasztani a kislányt, mert az izzadásnál a magasabb testhőmérsékletnél a szervezet hője pusztítja el a kórokozókat. Ezért nem szabadna a lázat csillapítani, ha lázas a gyermek, csak 41,5 fok felett, de akkor is csak prizniccel.

Kerüljék a kislánnyal, főleg a fekhely vonatkozásában az elektroszmogot, a mikrót pedig adják be bizományiba, hogy senki se használhassa a családban, mert mindenkinek nagyon árt, még akkor is ha nincs a közelében, s különösen nagyon ártalmas a kisgyermeke szervezetére! Ne játsszon mobiltelefonnal sem! Ha O-ás vércsoportú a gyermeke, akkor a nem homogénezett vaj kivételével semmilyen szarvasmarha tejterméket ne adjanak neki. Kecske és juh tejtermékekkel is óvatosabban kell bánnia. Ha lehet burgonyát se adjon a kislánynak, viszont csicsókát lehet, mert az jót tesz a beleinek és ha a bél egészéges, akkor az 70 %-ban megerősíti az immunrendszert. Korábban is írtam, hogy a ProbioFlorát a gyermek is szedje, mert a sok orvosi vizsgálat és beavatkozás, valamint az antibiotikumok teljesen tönkre tehették a bélflóráját.

Jó lenne ha az áprilisi vizsgálat előtt még megkeresne a kislányával a rendelőmben, s hozza megával a vérképeit és egyéb leleteit is.

 

Üdvözlettel: W-V.László

 

A Vitamin Station étrend-kiegészítőinek fogyasztása során kedvező élettani hatásokat tapasztalhatunk. Ezen termékek azonban nem gyógyszerek, nem szándékoznak betegségeket gyógyítani, vagy kezelni! Termékeink olyan étrend-kiegészítők, melyek nem helyettesítik a változatos, és kiegyensúlyozott táplálkozást! A honlapunkon található információk tájékoztató jellegűek, betegségével forduljon szakorvoshoz!


Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Lipomax cseppek
2024-04-05 14:12:11

A só ugye tisztítja a szoba levegőjét? Nekem van minden ...
2024-04-03 22:11:11

Epekövek 0,5cm - 2 cm méretűek.
2024-03-17 19:39:37

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat