Szőke Lajos


Szőke Lajos

Szőke Lajosról szeretném kérdezni a doktor urat. Én mai napig nem értem, hogy igazából miért nem tart kapcsolatot a külvilággal. A honlapján azt írják, hogy a belső utat választotta. A múltkor azt mondta, hogy ismeretlen halál érte a családtagjait. Tudna ehhez esetleg hozzáfűzni valamit? köszönöm ha válaszol.


Válasz


Kedves Mária!

Szőke Lajossal egyidősek vagyunk és egyben jó barátok is vagyunk, illetve voltunk, mert jelenleg senkivel nem tart kapcsolatot. Egy ismerőse kezeli a honlapját, de azon is ritkán jelenik meg írás, azok is a régebbi írásai, amit nem Ő tesz fel, hanem a honlap kezelője. Én sem tudom, hogy miért halt meg a felesége és a lánya nem sok időkülönbséggel, de valószínű köze lehetett Lajosnak a háttérhatalom bioenergetikai emberiség befolyásoló hatásainak leleplezéséhez. Így figyelmeztethették, hogy hagyja abba a működését. Ő egy nagyon nagy tudású és különféle energetikai, bioenergetikai hatásokat jól érzékelő szakember volt, s most is az, de visszavonult, mert megcsömörlött ettől a civilizációtól és valószínű meg is félemlítették a családját ért halálesetekkel. Ezt nem tudom, nem tudhatjuk. Egy a biztos: tiszteletben kell tartania mindenkinek a döntését és nem kell firtatni, hogy mit miért tett. Kérem, hogy Ön se érdeklődjön és hagyjuk Őt békén, mert lehet, hogy így tud legjobban segíteni ezen a civilizáción. Inkább imádkozzunk érte és meditáljunk, hogy sikerüljön ez neki.

Remélem, most már megértette, hogy egy külvilágtól saját akaratából, vagy élete védelme miatt kényszer hatására visszavonult embert, nem kell és nem szabad háborgatni, bármennyire is szeretnénk tudni, hogy mi váltotta ki nála ezt a visszavonulást. Szerintem könyvet ír a vele történt dolgokkal kapcsolatban, amit csak egy-két évtized múlva hoznak nyilvánosságra. Kérem fogadja el a válaszomat.

Tisztelettel: László

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Petefészek ciszta
2024-04-21 12:49:46

Petefészek ciszta
2024-04-21 08:59:55

Vetélés
2024-04-20 23:05:53

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat