Probflora bevétele algával egyidőben lehetséges reggel vagy az algát csak fél óra múlva lehet bevenni? Vagyis nem egyidőben hanem negyed óra múlva szoktam bevenni az algát és negyed órát várok még a reggeliig.


Probflora bevétele algával egyidőben lehetséges reggel vagy az algát csak fél óra múlva lehet bevenni?

Tiszteletem! Probflora bevétele algával egyidőben lehetséges reggel vagy az algát csak fél óra múlva lehet bevenni?  Vagyis nem egyidőben hanem negyed óra múlva szoktam bevenni az algát és negyed órát várok még a reggeliig. Köszönettel: László


Válasz


Kedves László!

Először is Boldog Névnapot kívánok a druszámnak! Ha úgy adódik, hogy reggel nincs ideje kivárni a beszedéshez szükséges időket, akkor a következőket kell betartani. Mindkét terméket, a ProbFlora-t és az algát is üres gyomorra kell bevennie. Ha reggel üres gyomorra veszi be mind a kettőt, mert kevés az ideje (mondjuk elaludt), akkor beveheti az algát is és a ProbFlora-t is egyszerre,. de akkor sem szabad csak fél óra múlva ennie, de az sem baj, ha csak egy, vagy két óra múlva fogyaszt ételt a bevételek után, mert az üres gyomor a lényeg!

Azért ha be tudja tartani reggel, mert van ideje, akkor először a Prob Florat vegye be  üres gyomorba és legalább fél óra múlva egyen csak ételt. Az emésztést elindító zöldség és gyümölcslevek is ételnek számítanak ebben az esetben. Sokkal jobb a Prob Flora hasznosulása, ha csak negyedóra elteltével vesz be ismét táplálék kiegészítőt, azaz algát. Az alga bevétele után már negyedóra múlva ehet ételt és így a Prob Flora bevételtől is eltelt a fél óra.

Ön tehát jól csinálja, ha beveszi a Prob Flora-t üres gyomorra, s a bevétel után 15 perc múlva beveszi az algát és annak bevétele után eltelt 15 perc után már rendesen étkezhet. Ezeket tehát vízzel kell bevenni, mert ha nem azzal veszi be a Prob Flora-t, akkor beindul a gyomor működése az elkezdődött emésztéssel és nem engedi a belekbe ürülni a Prob Flora kapszuláit, hanem leemészti a kapszula burkait és a gyomorsav megöli a hasznos bélbaktériumokat és így kidobott pénz amit a pro és prebiotikumokra költött és nem is hasznosul a hatása. Ezért jobb az is, ha nem egyszerre veszi be az algát a Prob Florával, mert az algát már úgy ismeri fel a gyomor, hogy táplálék és elkezdi az emésztést és ilyenkor is megsérülhet a probiotikum kapszula burka. Ha bő vízzel vesszük be akkor hamar a belek felé ürül a bevett táplálék kiegészítő és a belekben nyílik ki a kapszula burka és ott már nem tudja a gyomorsav "megemészteni" az élő bélflórát.

Az a leg helyesebb tehát, ha mindkét terméknél betartjuk az üres gyomorra való beszedést és a két termék beszedése közötti kivárási időket, mert így hasznosulnak a legjobban. Ön tehát ahogy leírta, helyes sorrendben szedte a két terméket.

Remélem, hogy tudtam segíteni.

Üdvözlettel: László

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Petefészek ciszta
2024-04-21 12:49:46

Petefészek ciszta
2024-04-21 08:59:55

Vetélés
2024-04-20 23:05:53

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat